Solar Surf: Futás!

2010-07-26 10:33Horváth Imre Szerzők listája

Három év várakozás után, 2010 májusában jelent  meg a fiatal debreceni banda, a Solar Surf második anyaga. A zenekar a napokban jelentette meg legújabb hanghordozóját, a kétszámos maxit Futás! címmel.

solarsurfmaxirear.jpg

A lemez a tervek szerint év végén megjelenő nagylemez előfutára. Az első, Téged és engem című dalt hallva a srácok beteljesítették maguknak tett ígéretüket, amelyet az első lemezes zenekarok közül nem mindenkinek sikerül: már ebből a dalból hallatszik, hogy a banda megtalálta saját hangját, azt a sajátos hangzás- és szövegvilágot,  amit évekig keresett. Bár a Surf sosem kategorizálta műfaji hovatartozását, a Téged és engem egy 2010-es rockslágernek tűnik, kicsit ködös, szentimentális, mégis energikus attitűdökkel.

A címadó Futást hallgatva válik egyértelművé a változás a banda múltja és jelene között: Szakál Dia énekesnő és szövegíró kimondottan egyedi, finom hangja ellenére a Futás egy húzós-headbang-es nóta frappáns, szemtelen gitár riffekkel, amely felülmúlja a Solar Surf műfaji kötöttségeiről alkotott eddigi elképzelésünket. A lemezt meghallgatva az embernek az az érzése támad, hogy Magyarországon mégiscsak lehet még új a nap alatt, és a modern rocknak nem kell a fesztiválok kisszínpadaira szorulnia.

A zenekar 2005-ben alakult Debrecenben. Az egész egy hideg novemberi éjszakán kezdődött egy bárban, Dia & Janez karmatikus találkozásával. Kb. öt perc után nyilvánvalóvá vált, hogy minden téren egy az út.
Ahogy mondani szokták, Csató János „öreg róka” a szakmában. Élte a zenészek minden napjait, amikor megismerkedett Diával, ami lavinaszerű eseményeket vont maga után. Szerelem volt első látásra, amiből házasság lett, és egyik gyermeke a zenekar. Míg János a zenét, Dia a szöveget írja, a dalok pedig saját stúdióban öntődnek végleges formába.

solarsurfcsalad1.jpg

Most készül második lemezük, amely 2010 év végén jelenik meg. A magyar kiadás mellett az angol nyelvű anyag is napvilágra kerül, bemutatkozva a kinti közönségnek is.
A lemez maxi anyaga a napokban jelent meg.
A zenészházaspár életében még egy örömteli esemény történt: februárban megszületett kisfiuk, Csató Máté, aki már a mami pocakjában élvezhette a koncert és a stúdió atmoszféráját.

A zenekar felállása:
Szakál Dia - ének, szövegek
Csató János - gitár
Laskai Tibi - dob
Szabó Zsolt - basszus
Árvai Csaba- billentyű

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2008-03-12 07:52

    Mery

    Miért kell megbolygatni azt ami már meg van, jobb lenne ha értelmes dolgokra koltenék az adózók pénzét. Sok minden kéne Miskolcnak nagyon hiányzik egy uszoda strand ,Ell kell mennunk több kilométert, Ez szégyen a város vezetésének, nézenek már távo [ tovább ... ]