Tavaszi piknik

2010-04-03 00:00 – Szepesi Sándor Szerzők listája

Gyönyörű, verőfényes tavaszi idővel köszöntött ránk Nagyszombat, Húsvét előfutára. Sokan kerekedtek fel, hogy – akár sétával, vagy hosszabb piknikkel, kirándulással - a szabadban élvezzék a megújuló természet, az ünnep közeledtének hangulatát. Szilvásvárad környékén is elemében érezhette magát, aki kikapcsolódásra vágyott: szépen gondozott gyep, madárdal, hangulatos kis patak várta a túrázókat.

Délután két óra tájban azonban vége szakadt az idillnek. Muzeális Lada gépkocsi pöfögött be a paradicsomba, korának, állapotának megfelelő zaj-, és szennyezőanyag-kibocsátás kíséretében: megjöttek Baltaarcúék. (Hofi egyik visszatérő mondása volt, hogy mindig, minden helyen van egy Baltaarcú apu - és általában soha nem egyedül, mert mindig megtalálja az ő Baltaarcú párját is!)

Kész csoda, hogy tudtak autóval bejutni a füves lankák közé, mindenféle út híján - dehát ha Baltaarcúék túrázni indulnak, nem ismernek akadályt. Nehogy már gyalogolni kelljen vagy kétszáz métert a zöldben!

Az is rögvest kiderült, hogy a Baltaarcú-utánpótlást jelen esetben három kiskorú képviseli, akik kizárólag ordítva képesek egymással kommunikálni. A kommunikáció tárgyát pedig többnyire a másik nemi életét, nemi szerveit érintő, felszólító mondatok képezik, nem kímélve bizonyos felmenő rokonságot sem.

A Baltaarcú szülők azonban nem sokáig hagyták, hogy az egyre nyugtalanabbul mocorgó víkendezők sokáig élvezhessék a hármas műsort - elvégre a baltaarcúságnak is vannak bizonyos kritériumai, melyeknek minden körülmények között meg kell felelni! Ezek egyike pedig, hogy erdei víkendre csakis hongkongi gyártmányú, legalább kétszer húsz watt recsegő hangerőt produkálni képes, hordozható magnetofonnal indulunk, melyből fullra tekerve bömböl Bódi Gusztiék, vagy valamelyik más Dáridó-szimpatikus legidegesítőbb csujogatója.

A mi Baltaarcúink maradéktalanul eleget tettek ennek a feltételnek, majd, miután ilyen módon gondoskodtak az alaphangulatról, úgy döntöttek, a gyerekek számára is gondoskodnak turisztikai elfoglaltságról, amit egy felfújható gumiteknő, valamint a környékbeli nyomós kút segítségével kívántak megvalósítani. A vízzel való feltöltés persze nem a teknő kúthoz vitelével történt (Baltaarcúékról van szó!) hanem különféle edények, flakonok segítségével, mintegy 30 méterről került megvalósításra - melynek következtében a környék hamarosan tocsogó iszaptengerré változott. Az ebben való evickélés ismét jóleső csataordításokat váltott ki a Baltaarcú gyerekekből - ez azonban egyenesen eltörpült ahhoz az üvöltéshez képest, amelyben akkor törtek ki, amikor rájöttek, hogy a víz hideg. A kacifántos probléma áthidalása némi problémát okozott a Baltaarcú szülőknek is - végül salamoni bölcsességgel a napra húzták a teknőt, hadd langyosodjon a víz.

Az ozsonna ismét nem túl csöndes elfogyasztása után a pocakját vakargató Baltaarcú apu úgy találta, hogy ő most unatkozik, ezért nekiállt kicsit szerelni az autót. Amihez persze időszakosan be kellett indítani a motort is, és a Bódi család madrigálkórusát aláfestő karcos pöfögés (plusz füst) sikeresen világgá zavarta azt a néhány, maradék víkendezőt is, akik hősiesen kiállták az eddigi megpróbáltatásokat.

Ezen felbuzdulva Baltaarcúék is szedelőzködni kezdtek, apu egy helyre rugdosta az ozsonna maradványait, aztán pedig elgondolkodni látszott, mi lehet még, amit otthon csinálni szokott, itt viszont nem volt benne része. Hamarosan megtalálta a megoldást: a fák felé fordult, s némi gatyán történő, diszkrét matatás után, csurrantott egy tisztességeset. A megfelelő nevelésben részesült Baltaarcú gyerekek természetesen diadalüvöltéssel követték az atyai példát - csak ők nem fordultak sehová, elintézték, ahol voltak.

Elvégre Európában vagyunk, vagy mi a szösz!
Szepesi Sándor