Nem tudom, ki hogy van vele, én belefáradtam már ebbe a nagy modernségbe. Ember akarok lenni, és nem „humán erőforrás”, szeretném, ha a közintézményekben értelmesen beszélnének hozzám, nem pedig „kommunikálnának” (kulcsszavakkal!), ha pedig egy bóvliárus rám akar sózni valami vacakot, mondja ezt meg magyarán, s ne folytasson irányomban „direct marketinget” – hogy találná el egy péklapát ott, ahol gondolom.
Nemrégiben találkoztam egy ismerősömmel, aki elmesélte, hogy állásinterjún vett részt. Ez ugyebár a felvételi elbeszélgetés korszerűsített titulusa, s tán rettegettebb valami, mint annak idején a pestis volt. Kisebb cégeknél általában maga a főnök faggatja ki a szépreményű jelentkezőt, komolyabb helyeken erre külön „humánpolitikai munkatársakat” tartanak - a nagyon komoly helyeken meg mindezt még pszichológiai vizsgálattal is súlyosbítják.
Ismerősöm nagyon komoly helyre jelentkezett, nem ez volt már az első esete – mondta, hogy itt semmin sem kell meglepődni, néha igen különös módokon próbálják felmérni a jelentkező rátermettségét, kreativitását. Most például – azt mondja – többek között arra kérték, hogy nyerítsen. (Tudni kell, hogy szegény fejének programozó a becsületes foglalkozása, s ilyesféle állásokra szokott jelentkezni is.) Mikor aztán a haver látta kigúvadó szemeimet, teljes komolysággal magyarázta el, hogy ment a dolog.
A vállalati pszichológus (aki megtévesztésig hasonlított Mézga Gézára, s ez főként azért volt zavarba ejtő, mert hölgyről van szó) több kérdéscsoportot terjesztett elő. Ezek között arról is érdeklődött, tudja-e a barátom, hogy csinál a ló? Mikor azt válaszolta igen, Mézga-asszony megkérte: ugyan, mutassa már be! (Biztos ez volt a beugratás, mert ha erre föl pl. kukorékolni kezd, máris tanújelét adja szakmai felkészületlenségének.)
A barátom felkészült volt, és nyerített. Mint programozó. Nyerített, akár Imperial a győztes futam után, hogy megkapja az állást. Lehet, hogy közben a fejét, sörényét is megrázta - mint az igazi cocók – közben bal első patájával a földet kapálta, a farkával meg a legyeket hessegette. Ha már egyszer programozó…
Vajon mit kértek volna tőle, ha mondjuk könyvelőnek jelentkezik? Hogy visítson mint a baknyúl? Vagy bődüljön egy keserveset, mint a Riska, fejés előtt? Lehet, hogy középvezetőtől felfelé már a „Hej Rigó, Rigó…”-t énekeltetik (magnóról kísér ifj. Sánta Ferenc és népi zenekara) vezérigazgatói szinten meg az Anyám tyúkját kell – improvizálva – megzenésíteni.
… Felsír a tárogató, magam sem tudom miért, a bujdosó kurucok nótája jutott eszembe: „Hej Rákóczi, Bercsényi, magyarok híres vezéri…”
Na, ehhez mit szólnátok?
Szepesi Sándor
"Ha elvész a szavak értelme..."
2010-03-19 00:00 – Szepesi Sándor
- Kategória: ROVATOK: > ZÁRÓJELBEN
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek