MiNap Online

Akik gyakorta járnak arra tudják, hogy havi rendszerességgel Miskolcon is le szokták zárni a bíróságok környékét, „bombariadó” okán. Ezen kifejezés a köznyelvben ma már nagyjából egyet jelent a vaklármával, viszont médiaszempontból még mindig eladható, ráadásul roppant gyakori. Néha összekacsintunk valamelyik útlezárásban részt vevő, ismerős rendőrrel: „Megint? Megint!” Aztán van, mikor már ők is nagyon unják, s meglehetősen harsány igékkel küldik el melegebb éghajlatra mindazokat, akik ilyenekkel szórakoznak. (Érdemes végighallgatni, ízes fordulatokat, és képi gazdagságot illetően legfeljebb a katonák nyelvi hagyományai vehetik fel a versenyt a rendőrökével.)

Lényeg: nem nagyon divat nálunk ténylegesen robbantgatni, hál' Istennek – ha jól emlékszem, utoljára 1998-ban fordult elő ilyen eset, az Aranykéz utcában. Tényleg durva ügy volt, olyannyira, hogy a zsaruk valószínűleg informálisan tudatták az alvilág vezető köreivel: ezeket nagyon abba kéne ám hagyni, másképp vége lesz a békés egymás mellett élésnek!

Abba is maradtak ezek a dolgok, pedig hamarosan bekövetkezett 2001/09/11, azaz a WTC elleni merénylet is, ezt követően pedig szinte presztízskérdéssé vált országonként, hogy havi átlagban ki mekkora terrorfenyegetettséget tud felmutatni. Mi igazából semmilyet nem tudtunk (felmutatni), amibe bizony igen nehezen törődött bele a harci készültségben várakozó média, és az önnön fontosságának tudatában pózoló, biztonsági szakhatóság! Jobb híján elszántan turbózták a semmit, s legalább magukat próbálták nagyon komolyan venni.
Néhány különösen vicces eset meg is maradt az emlékezetemben – 2004 nyarán például valamennyi országos sajtótermék vezető hírben közölte, hogy két iskolás gyerek csőbombát talált Budapesten, a Duna Plazánál. Végre beindulhatott a gépezet, az ügyet maga a Nemzeti Nyomozó Iroda vette kezelésbe, a helyszínen személyes látogatást tett a belügyminiszter is, stb.

Csupán az rontotta némileg az eset hatásfokát, hogy a megtalált, 40 cm-es csődarab egyszerű homokkal és kaviccsal volt megtöltve - ez pedig ugyebár még terror-időszakban is ritkán szokott felrobbanni. A rendőri jelentésben azzal mentették a sztorit, hogy a cső mellett találtak egy elektronikus indítószerkezetet, „ami akár működőképes is lehetett”... (Bizony, az a szerkezet akár működésbe is hozhatta volna a két kiló homokot meg kavicsot, s akkor aztán vége a világnak!) Ettől függetlenül az esetről természetesen pontos információkat küldtek az Europol terrorizmus elleni adatbázisába (hadd röhögjenek azok is).

Ugyanezen év őszén viszont már arról szóltak a hírek, hogy az al-Kaida elrettentő csapást tervez egy fontos magyar objektum, mégpedig a kettőhúszas személyvonat ellen, amelyik Hatvan–Nyíregyháza viszonylatában keseríti az utasok életét. A döntő fontosságú információt a nemzetbiztonsági szakszolgálatok, valamint az ORFK közös, jól megtervezett akciója keretében derítették ki - ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy valaki küldött erről nekik egy e-mailt.

Jelen sorok írója – aki akkoriban heti rendszerességgel használta a járatot – a hír hallatán megrökönyödött némileg. Először a potenciális veszély miatt, aztán pedig a felismeréstől – miszerint ha az al-Kaida terrorhálózata a World Trade Center után a hatvani személyt akarja felrobbantani, az két dolgot jelenthet: vagy utaztak már Bin Ladenék a jelzett vonaton, vagy komoly pszichés problémákkal küszködik a terrorista vezérkar.

Akár így volt, akár úgy: tűzszerészek, kommandósok hada rohanta meg a vonatra(ról) igyekvő jámbor ingázókat, diákokat, felpakolt kofákat, a szerelvényt pedig rendőrkutyákkal vizsgálták át, robbanószerkezet után kutatva. (A derék négylábúak utólag terápiás tréningre szorultak, mivel a magyar személyvonatok toalettjeinek szaghatásaira nem voltak felkészítve.) Néhány idegesebb utason kívül természetesen semmit nem találtak a szerelvényen, ami fel akart volna robbanni, s ez nagyjából azóta is jellemző az összes bejelentett, bombariadós esetre. Ami logikus is, tudnillik, ha valaki tényleg robbantani akar, az nemigen szokta előre bejelenteni - a radikális magyar szabadalomként felbukannó „robbanó focinak”, „robbanó tojásnak”, illetve a feltűnést, balhét, szolgáló röhögcsélős telefonoknak pedig nagyjából annyi értelmük van, mint eltévedt indiánok jelzéseinek a sivatagban.

A történet úgy szól, hogy Bölcs Bölény és Okos Róka egy ízben eltévedt a sivatagban, kutyagoltak egy darabig, majd az egyik így szólt: Okos Róka testvérem, lőjön a levegőbe, hátha felfigyel ránk valaki! Okos Róka úgy tett, lőtt egyet a levegőbe - aztán pedig még ötöt, reagálás azonban nem érkezett. Mentek tovább, nagyon elfáradtak, és Bölcs Bölény újra mondta: Okos Róka testvérem, lőjön a levegőbe, hátha felfigyel ránk valaki!
- Okos Róka nem lőhet többet, mert nincs több nyílvesszője! - jött a válasz.
Uff.
Szepesi Sándor