Binda Nikoletta saját bevallása szerint egy átlagos tinédzser, akárcsak kortársai. Szeret a barátaival lenni, ám amikor riasztás van, mindent ott kell hagynia – ez teszi őt különlegessé, kicsit különbözővé a többiektől. Niki a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport oszlopos tagja – mindössze 17 évesen.
Nevelőapja, Lehóczki László a Spider Mentőcsoport vezetője szerint fiatal kora ellenére adnak az ő véleményére is a csapatban, hiszen évek óta eljár velük bevetésre, és óriási hivatástudat jellemzi: neki az a fontos, hogy ott legyen, akár mínusz húsz fokos hideg van, akár plusz negyven.
Niki a minap.hu internetes portálnak mesélt a kezdetekről, életéről, kalandos történeteiről.
Binda Niki: – Már kiskorom óta hajtott az embereken való segíteni akarás, legtöbbször aprópénzt adtam az utcán rászorulóknak.
MiNap: – Mégis, hogy jött az ötlet, hogy belépj a csoportba?
Niki: – Kisgyermekként fogott meg ez a munka, ugyanis nagyon közel áll hozzám ez a tevékenység, a segítségnyújtás. Másrészről pedig a kutyák iránti szeretetem járult hozzá ehhez. Azelőtt soha nem volt semmilyen állatom, tizenegy évesen azonban kitaláltam, hogy nekem kell egy kutya. Radart – aki Mancs mellett tevékenykedett – fedeztettük, így született meg Negró. A legérdekesebb az volt, hogy a 12. születésnapomon született meg! Már kiskutyaként elkezdtem vele foglalkozni. Aztán idővel, ahogy nőtt a kutya, elmehettünk néhány bemutatóra és egy-két riasztásra is.
MiNap: – A szüleid nem ellenezték törekvéseidet?
Niki: – Édesanyámnak eleinte nagyon nem tetszett az ötlet, próbált is lebeszélni. De elmondtam neki, hogy nekem ez az életem, és ezt akarom csinálni. Végül abban maradtunk, ha nem megy a tanulás rovására, akkor csinálhatom.
MiNap: – Hogyan emlékszel vissza az első sikeres akciódra?
Niki: – Laci (Lehóczki László, a Spider Mentőcsoport vezetője) szólt, hogy riasztás van, ha gondolom, elmehetek. Borsodban tűnt el egy ember, az ő keresésére indultunk. Már hetek óta keresték, de sikertelenül. Alig múltam el akkor tizennégy, nagyon nagy hőség volt a nyár közepén. Aztán ahogy kutattunk, Negró furcsán kezdett viselkedni. Én nem igazán értettem a reakcióit, ugyanis nagyon tapasztalatlan voltam, és ő is rutintalan eb volt még akkor, átgázolt árkon-bokron. Eközben Mancs talált egy lejáratot a vízhez. Mindkét kutya szépen bejelezte, csak mindketten a saját maguk módján. Mancs a tapasztalt és Negró, a kis esetlen kölyök, akiben csak az ösztönök játszottak. Így találtuk meg az eltűnt személyt – sajnos már holtan.
MiNap: – Adódik a kérdés, nem lettél-e rosszul a látványtól. Egyáltalán mi visz rá egy fiatal lányt arra, hogy eltűnt, nagy valószínűséggel halott embereket keressen, miközben tinédzser barátai inkább a plázákat járják, elmennek moziba, vagy hétvégenként egy füstös kocsmában csocsóznak.
Niki: – Nem lettem rosszul, semmilyen undort nem váltott ki belőlem. Nem egyszerű ezt megfogalmazni… Azért megyünk oda, hogy megtaláljuk ezeket az embereket, és sajnos velejárója az is, hogy sokszor már nem lehet rajtuk segíteni. De azzal, hogy megtaláljuk, valamilyen szinten egy megnyugvást ad a hozzátartozónak, megadhatja a végtisztességet szerettének. Szerintem ez egy fontos dolog.
A kérdés másik részére válaszolva: eljárok én a barátaimmal ide-oda, mint egy normális tizenéves, de ők is tudják és megértik, ha riasztás van, akkor nekem mindent azonnal ott kell hagynom, és indulnom kell. Átlagos lány vagyok, de karrierista.
MiNap: – Neked ez hivatás, vagy hobbi?
Niki: – Nekem ez a nagybetűs életcél. Kitűztem magam elé, és meg szeretném valósítani, hogy profi speciális mentő legyek. A továbbtanulásnál is ezt fogom szem előtt tartani – jövőre leszek végzős középiskolás –, és mindenképpen olyan szakirányon szeretném folytatni tanulmányaimat, ahol emberekkel lehet foglalkozni, főképp lelki tényezőkre gondolok.
MiNap: – Aki csak felületesen ismeri a mentőcsoport munkáját, vagy pusztán szkeptikus, azt gondolná, hogy már rengeteg helyen jártál szerte a világban, és valahol jó dolgod is van, hogy sok csodálatos tájra eljutsz.
Niki: – Nem jártam még a mentőcsoporttal külföldön, ugyanis a Haiti esetet leszámítva a nagyobb földrengések – például a törökországi – több mint 4 évvel ezelőtt történtek, akkor én még nem voltam a csapat tagja. De szeretnék kijutni külföldre is, segíteni nagyobb katasztrófák helyszínein.
MiNap: – Melyik volt a legemlékezetesebb bevetésed?
Niki: – Minden riasztás más és más miatt érdekes, mindegyik eset különleges valamiért. Egyszer szintén a megyében kerestünk egy eltűnt személyt hegyes, völgyes terepen. Aztán a két német juhászkutya egyszer csak szagot fogott és elindult: körbe-körbejártak, gyönyörű volt nézni, ahogy érzékszerveik után mennek, végül egy ponton bevágtak a sűrűjébe. Utánuk mentem. Már én is éreztem azt a furcsa szagot. Machetával utat törtek társaink, és megtaláltuk az eltűntet. Az eset tavasszal történt, az eltűnés még télen. Sok idő telt el az eltűnés és megtalálás között, ezért már nehezen volt felismerhető.
De az az akció is élénken él az emlékezetemben, amikor élve sikerült megtalálnunk valakit az erdőben. Hihetetlen az a tudat, hogy megmentettük az életét, hiszen nagy valószínűséggel kihűlt volna reggelre.
MiNap: – Bár a kutyáiddal való megismerkedést későbbre tervezzük, végül mesélj róluk valamit, hiszen ők is fontos láncszemei a csapatnak, csak úgy, mint a búvárok, alpinisták, orvosok.
Niki: – Két kutyám van, az idén hatéves Negró és a kétéves IQ. Kicsi koruk óta foglalkozom velük. Nem könnyű a kiképzésük, sok gyakorlásra és türelemre van szükség, de Laci mindig arra ösztönzött, ne adjam fel. Vannak, akik jutalomfalattal segítenek rá a gyakorlásra, ezzel ösztökélik a kutyákat egy-egy feladat sikeres végrehajtására, de nálam ez a módszer ki van zárva.
Az az igazi, ha az állat a gazdájáért csinálja, és nincs annál nagyobb öröm egy ebnek, ha szerető gazdija megdicséri őt. Ugyanakkor a gyakorlások és a mentések mellett eljárunk bemutatókra, előadásokra, iskolákba, óvodákba, idősek otthonába. Hihetetlen látni, hogy olyan embereknek okozunk örömet, csalunk az arcukra mosolyt, akiket azelőtt évekig nem láttak nevetni. Ezért érdemes csinálni!
Binda Niki a beszélgetés végén megosztotta a minap.hu olvasóival, hogy nyárra, tizennyolcadik születésnapja környékére tervezi egy könyv kiadását, melyben elmeséli élményeit, egy, a 18. életéve betöltésével lezáruló korszak történetét. Az alapanyag adott.
Soós Péter
KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK:
Hír | Nagy erőkkel kutattak a Mátrában (2010-03-06) ...
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.