MiNap Online

A közmunkaprogramok hallatán sokaknak kapásból a romák ugranak be, pedig korántsem ilyen egyszerű a helyzet. Általában a közterületeken lapátoló, kaszáló sárgamezes melósra, az iskolázatlanok széles tömegére gondolunk, amikor meghalljuk a „segély helyett munkát” típusú frázisokat. Fotók

Az internetes fórumok hemzsegnek a dühös hozzászólóktól, az adófizetőknek elegük van abból, hogy egyre nagyobb az eltartottak tábora. Igaz, a cigányság széles rétege aluliskolázott és jelentős részük munkanélküli, de egyre vékonyabb a középosztály, egyre hosszabb a szegények névsora, egyre többen regisztrálnak a munkaügyi hivatalokban, és ki tudja, hányan tűnnek el a rendszerből, akik ilyen-olyan feketemunkával próbálják fenntartani magukat, róluk nem is tudunk, nem növelik a munkanélküliségi statisztikát, csak úgy vannak valahol, kiestek a nyilvántartásból.
  


Most az ország számos pontján népszerűsítik az „Út a munkához” nevű program eredményeit, a kormány jövőre is folytatni, bővíteni szeretné a programot. Sokan nem bíznak abban, hogy hosszútávon a magánszféra is partner lesz, annyi állami, önkormányzati feladat pedig aligha akad, ami ennyi munkaerőt lekötne. Akik dolgozni akartak és munkát kaptak a program keretein belül, viszont örülnek, próbálnak megkapaszkodni, be akarnak válni, hogy a munkaviszony ne csak a kötelező három hónapra szóljon, hanem tartós megélhetést biztosítson.

Segély helyett jövedelem

Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter kazincbarcikai látogatása során bejárást tartott azokban az önkormányzati intézményekben, ahol több közmunkás dolgozik. A miniszter hangsúlyozta a sajtó előtt, az „Út a munkához” programnak köszönhetően segély helyett jövedelmet adtak a kilátástalan helyzetbe került embereknek.
Megnéztük, kik is ezek az emberek, akiket visszahozott a program a munka világába, mennyit dolgoznak és mekkora az a jövedelem, amit a miniszter emleget. Találkoztunk többdiplomás tanárral, gyermekvédelmi szakemberrel, több területen képzett szakmunkással és sorolhatnánk még hosszasan a meglepetéseket.

Az út napos oldala

A barcikai idősek otthonában Ági, a főiskolai hallgató és gyermekvédelmi szakember segítőként dolgozik. Mindig azt a végét ragadja meg a munkának, ahol elkel a segítség. Gyakran a recepción ül, vagy az öregek gondjait enyhíti, felmossa a folyosót, sepreget, mindent megtesz, ami belefér hatórás munkaidejébe, mindezt nettó negyvennégy ezer forintért. Imre, a szakács boldogan készíti a csemegesültet és osztja az igét a sajtónak az életről, de a minisztert is boldogan kioktatja arról, hogyan is illene politizálni. Imrének számtalan szakmája van, most boldog, azt csinálja, amihez ért: süt-főz és dolgozik boldogan éhbérért.
Ezek a pozitív példák, ők azok az emberek, akik munkát kaptak, míg mások csak „várólistára” kerültek munka hiányában. Éveken át tanultak, hogy vigyék valamire, most örömmel kaptak a lehetőségen, amit az „Út a munkához” program hozott nekik. Eddig 28 500 forintos segélyben, most 44 000 forint jövedelemben részesülnek. Nem csak az iskolázatlan romák tartoznak a közmunkások táborába. Két út van még a munkához is, egyikre a tanult, jól képzett munkaerők léptek rá, ez a program naposabb oldala, a másik a képzetlen emeberek útja, vagy azoké, akiknek sose volt kapcsolata a munka világával. Ez a tábor valószínűleg népesebb, de egyre nagyobb a diplomás munkanélküliek, a „felesleges” emberek száma nálunk és „bezzeg” országokban egyaránt.

• Szűcs Erika nem bánja