Második helyre startolt az Ismerős Arcok

2009-10-01 20:30Horváth Imre Szerzők listája

Megjelent a MAHASZ 39. heti Top 40 album és válogatáslemez listája, melyet a Karthago, Ismerős Arcok, Szabó Eszter triumvirátus vezet.

A friss 40-es listát szemezgetve az első, ami szembetűnhet, hogy a közelmúltban elhunyt énekesek – ahogy az már megszokott – masszívan tartják magukat. Michael Jackson három albummal is szerepel a legjobb negyvenben, és Cseh Tamás A dal nélkül című albuma is megkapaszkodott a negyvenedik helyen.
Négy friss album van a listán: Nelly Furtado Mi Plan-je a 35.-ik, a Pearl Jam Backspacer-e a 33.-ik, Ganxsta Zolee és a Kartel Amikor már azt hitted, hogy vége című albuma a 9.-ik, míg az Ismerős Arcok Lélekvesztő címet viselő albuma a 2.-ik helyet csípte el a héten.
A negyven albumból huszonkettő a magyar, ami elég jó aránynak számít, a Karthago az Időtöréssel megszerzett első helye mellé a 24.-ik pozíciót is begyűjtötte a The Best Of-al. Bőven találunk réteg, vagy annak mondott zenét játszó előadót is, ami szintén örvendetes. A Top 40-ben találjuk a Váczi Eszter Quartettet, az Erik Sumo Band-ot, a Kárpátiát, Palya Beát, a Csík Zenekart és a Kiskalász Zenekart. A klasszikus hazai rockzenét az Ossian, a Lord és az Edda képviseli.

Az első tíz:
Karthago: Időtörés
Ismerős Arcok: Lélekvesztő
Szabó Esztet: Colorpop
Madonna: Celebration
Feke Pál: Új világ vár!
Lady Gga: The Fame
Ossian: Egyszer az életben
Leonard Cohen: Greatest Hits
Ganxsta Zolee és a Kartel: Amikor már azt hitted, hogy vége
Whitney Houston: I Look To You

A teljes lista ITT

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.