Mindent elloptak, még a WC-ajtónak is lába kelt

2009-09-01 00:00Miskolc Televízió Szerzők listája

ciganyok-szekeren.jpgMindent elloptak, még a WC-ajtónak is lába kelt. A lyukói tulajdonosok szerint, ezen a környéken nem érdemes ültetni, felújítani, hiszen mindennek lába kél. A környékre az elmúlt években számos roma család érkezett több borsodi faluból, sokan a bevándorlók számlájára írják a bűncselekményeket. Fotók1m.png   Fotók2m.png
 
Néhány hónapja cigány településőrök járőröznek itt, de Lyukó még mindig bűnügyileg fertőzött területnek számít. Az egyik helyi telektulajdonos szerint a betörők úgy járnak egyes hétvégi házakba, mintha haza mennének. Náluk letarolták a gyümölcsöket, ellopták az evőeszközöket, ruhákat, a pincéből hordókat, szerszámokat, mindent, még a WC-ajtót is ellopták. Nem először érkezett panasz szerkesztőségünkbe a lyukói betörésekkel, lopásokkal kapcsolatban. A napokban is megkeresett bennünket egy család, telküket nem először törték fel, ezúttal minden mozdíthatót elvittek. A rendőrség szerint nem emelkedett a bűncselekmények száma, de a városrész valóban bűnügyileg frekventált terület. A betörők úgy járnak egyes hétvégi házakba, mintha haza mennének. Legutóbb augusztus 20-án délután jártak a telken, akkor a szomszéd érdeklődésére azt mondták, a tulajdonos eladta nekik a területet. A családfő keresett meg bennünket problémájával, ő hajlandó volt ugyan nyilatkozni, de nevének közléséhez nem járult hozzá, arcát és a hangját nem vállalta, fél.

A kárt senki sem téríti meg

– Augusztus 20-án mindent elvittek. A házból, a pincéből, mindent elhordtak, ami mozdítható. Letarolták a gyümölcsöket, ellopták az evőeszközöket, ruhákat, a pincéből hordókat, szerszámokat, mindent. Az ilyesmi ezen a környéken sajnos mindennapos. A férfi azt mondja, minden alkalommal tett feljelentést, voltak is tárgyalások, a bíróság el is ítélte az elkövetőket, de a káruk egyszer sem lett megtérítve. A legutóbbi betörés után csak a faház maradt, még a kerti WC fából készült ajtaját is ellopták. A kerítést kibontották, az ablakokat betörték, a betonelemeket kiszedték a földből, a kilincseket is leszedték. A telektulajdonosok azt mondják, Lyukóban nem érdemes felújítani.

ciganyok-szekeren1.jpg


Sorozat jellegű bűncselekmények

 – Itt jóval több bűncselekmény történik, mint Miskolc más területein, vagy akár a Miskolchoz tartozó egyéb területeken. Nincs jelen pillanatban olyan adatunk, és olyan tapasztalata a rendőrségnek, hogy több bűncselekmény történne a korábbiakhoz képest – érvelt Nagy Sándor, a Miskolc Városi Rendőrkapitányság szóvivője. A felderítés folyamatos, jelenleg is vannak olyan betörések, lopások, amelyek sorozat jellegűek, az ilyen ügyeken dolgozik a rendőrség – tette hozzá Nagy Sándor, aki azt is elmondta: a rendőrök Lyukóban is rendszeresen járőröznek, és együttműködnek a polgárőrökkel, valamint a helyi szervezetekkel, amelyek a közbiztonságért dolgoznak.

Varga Viktória helyszíni riportját a Miskolc Televízió szerda esti híradójában tekinthetik meg.

  • Kategória: ROVATOK: > FÓKUSZBAN
  • Hozzászólás: 1
  • Megtekintés: 837
  •  10.0 - 2 szavazat -
  • Email tartalom Nyomtatás tartalom pdf file létrehozása tartalom

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2009-09-02 09:09

    Mery

    A betelepült romákat küldják vissza ahonnan jöttek, Tegyek ki öket kissebb falvakban, oda is eljut asegély BECSÜLETES EMBEREKEk HA ROMA ?HA MAGYAR hadják dolgozni !!!