MiNap Online

Túl sokáig kellett várnunk rá, érthető tehát, hogy az érdeklődés középpontjában áll a miskolci Avas Szálló újjáépítése. Nagypapa korú férfitársasággal együtt, jómagam is részt vettem a minap egy spontán szemlén, ami – természetes módon – inkább emlékezés volt, mint jövőkutatás. Nekünk ugyanis könnyű volt odaképzelni a csupasz területre a hajdani kerthelyiséget a parányi színpaddal, a kör alakú táncparkettel, az oldalt futó galériákkal, az árnyas fákkal. És mivel még? Természetesen a bájos ifjú hölgyekkel, akik nélkül mit sem ért volna az egész. Hisz a deli urak – kik voltunk egykoron –, napközben magukban is elsörözgettek, fröccsözgettek. Ám igazán csak akkor telt meg élettel a kert, amikor megérkeztek a hölgyek és hangolni kezdett a zenekar.
– Tudjátok, hogy nekem mi volt a legszebb pillanat? – kérdezte valamelyik cimbora, és már mondta is: – Amikor a parkett körül lent, sorban kigyúltak az apró fények. Talán reflektorok voltak ott elhelyezve, mert olyan jól megvilágították a nők bokáját, hogy az sem unatkozhatott, aki éppen nem táncolt.
– A nők bokáját? – kérdezett rá valaki, de szemmel láthatóan azonnal meg is bánta, hogy ilyen tájékozatlannak bizonyult. Hisz ha egyszer mondják, biztosan voltak ott reflektorok. Az ilyesmit pedig egy igazi férfi akkor sem felejtheti, ha amúgy már fél napig is keresgeti az orrán lévő szemüveget. Igyekezett is menteni, ami menthető, és ügyes fordulattal arra terelte a szót, hogy bizony akkoriban még az is esemény volt, ha megvillant a karcsú boka, vagy a tavaszi szél fellebbentette a szoknyát.
Nem tudom, hogy mennyire fog hasonlítani a régire a szálló kertje. Kialakítanak-e táncparkettet a közepén, és ha igen, lesznek-e bokafényesítő fények körülötte? Azt tippelem, hogy nem lesznek. Miért is lennének?! Hiszen ezeknek az uraknak túl sokáig kellett várni a szálló felújítására. Unokáiknak pedig, attól tartok, már nem elég érdekes, ha kivillan a női boka.

Bekes Dezső