MiNap Online

A Miskolci Montmartre Művészeti Fesztivál nemrég csak diákrendezvényként jegyezte magát, mára jelentősen kiszélesedett a résztvevők és szereplők köre. Immár három éve, hogy a képzőművészeti, alternatív zenei, és az ehhez kapcsolódó más vizuális megnyilvánulások egy önálló blokkban szerepelnek a fesztivál keretein belül. Két éve Eklektika Szálló, tavaly Forint, idén pedig Miskolci Földalatti volt a művészeti programsorozat neve.
Az elmúlt években főleg fiatal, pályakezdő művészeket mutattak be Budapestről, ez évben a Miskolci Földalatti programban miskolci és a városhoz kötődő művészeket hívtak meg. A programsorozat címét és témáját a Renegát Projektben résztvevő három alkotó, Szaniboy (Neomaci), Rohadék, és a grafittis Saine kiállítása adta. A kiállítók egyike sem hivatásos művész, viszont hivatásként gyakorolják a képalkotást, hiszen életüket átjárja és kitölti a művészeti aktivitás. A Revolúció nevű fanzinhoz kapcsolódó tagok a legkülönfélébb műfajban és technikával dolgoznak, sok rajz mellett olajképeket, óriási méretű kartonrajzokat és mozgatható grafittiket is láthattak az érdeklődők a volt CD butikban rendezett tárlaton. Több százan látták a majd két hétig tartó bemutatót, és talán meglepő módon, a legtöbben nagyon nyitottan fogadták a néha provokatív szövegeket is tartalmazó képeket. Ebben valószínűleg közrejátszott, hogy az alkotók – vagy legalább egyikük – folyamatosan jelen voltak a kiállító térben és alkalmuk volt beszélgetni a betérő látogatókkal.
Hasonlóan nagy számú közönség látta és élvezte a két performanszot, K. Kabai Lóránt és Béki István akcióit, akik mindketten részesei voltak a kilencvenes évek hasonló jellegű miskolci kezdeményezéseinek. A drámai és megrázó előadások az emberi testet használták egyik fő kifejező eszközként, ez általában meglepő és szokatlan a kortárs képzőművészet határterületein járatlan közönségnek. K. Kabai Lóránt más oldaláról is bemutatkozott a munkásságát esetleg kevésbé ismerőknek. A jelenleg Budapesten élő költő, aki a MŰÚT szerkesztője is, apró rajzait, vázlatait mutatta be a MissionArt Galériában.
Az utcai eseményeket gazdagította az a néhány fiatal művész, akik az ingyenmutargy.hu nevű internetes portált működtetik, és tevékenységükkel a művészeti piacot, a fiatal művészek egzisztenciális kérdéseit feszegetik. A Képzőművészeti Egyetem diákjaiból álló csoport tagjai alkotásaikat ingyen osztogatták a járókelőknek, akik először viccnek gondolták a dolgot, de végül is több mint száz műtárgy talált ingyen gazdára, ily módon sok lakásba „tette be lábát” Miskolcon a progresszív kortárs művészet.



A Miskolci Galéria udvarán, a Rákóczi Házban, a zenei programokon, koncerteken és vetítéseken esténként hatalmas tömeg volt, több százan élvezték a miskolci Bront és Ritmiklift zenekarokat és a Partycontrol intermediális, vizuális-zenei műsorait. A Földalatti program vendége volt az irodalom is, azaz a „LAPJAINK”, a régió irodalmi folyóiratainak konferenciája. A résztvevők a zárt ülés után vonultak át a Miskolci Galéria udvarára, ahol a MŰÚT és Jenei László szervezésében egy közönségtalálkozó várta őket.
A Miskolci Földalatti cím szinte magától kínálta annak lehetőségét, hogy beszéljék meg, létezik-e underground művészet napjainkban. Június 11-én került sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, amelyben erre a kérdésre kerestük a választ. A szervezők szerint Miskolcnak égető szüksége van olyan friss, mozgékony, gyorsan reagáló egyénekre és eseményekre, amelyek kimozdítják kulturális álmosságából. A kerekasztal-beszélgetés alatt szó volt a miskolci kulturális élet utóbbi néhány évtizedéről is, hogyan változott, hullámzott, szegényedett és gazdagodott a városban az a nehezen megfogható valami, amit tömören kultúrának hívunk.
Egy nagyvárosnak mindig szüksége van a kultúra perifériális rendezvényeire, a partvonalon, vagy azon túl zajló eseményeire. A történelem az mutatja, hogy sokszor a nem hivatalos kortárs események jelentik majd a maradandó múltat a jövőben. Egy város, vagy bármely település arculatát alapvetően meghatározza a kulturális élet sokrétűsége, a kulturális intézmények hálózata, az elkölthető pénzek területenkénti aránya. A kulturális háló láthatatlanul működik a mindennapokban is. Valószínűleg nagyon fontos, hogy a város pillanatnyi arculatát meghatározó, – nagy PR-értékkel bíró – rendezvények mellett éljenek és működjenek a teljesen más alapokon nyugvó kezdeményezések, amelyek bár majdnem láthatatlanok, ugyanolyan fontosak, mint a kiemelt események. A Miskolci Földalatti legnagyobb sajtót „bezsebelt” programja egyébként az „Antikoldus” lett, amelynek keretében álkoldusok próbáltak pénzt osztani az operába igyekvőknek. A művészeti eseménynek szánt akció nagy helyi botrányt kavart, sok vendég nem vette észre, hogy egy színházi esemény részese, már a színház bejárata előtt.