MiNap Online

Sok év alatt belém rögződött reflexnek engedelmeskedve, már mozdulnék, hogy eljuttassam Jánosnak ezt az írást. Hisz’ megszoktam, hogy akkor lesz igazán nyomdakész, ha már ő is elolvasta, korrigálta. Küldeném, de belém döbben, hogy már nincs kinek. Bohus János kollégám, barátom, május 28-ra virradóra, örökre eltávozott az élők sorából. Hatvankilenc éves volt.
Eggyel ismét megfogyatkozott az az immár maroknyi csapat, mellyel együtt írtuk, szerkesztettük a szép emlékű Déli Hírlapot. Ő kezdettől fogva olvasószerkesztőként, később főszerkesztő-helyettesként. Más lapoktól és részben más megyékből verbuválódott az alapító gárda, és többségünknek volt már több-kevesebb rutinja az újságírásban. Mégis, mindannyiunknak merőben új volt a feladat, hiszen déli megjelenésű, városi napilap ezen kívül egyetlenegy sem jelent meg abban az időben. Olykor kifutottunk az időből, kapkodtunk, mert nyakunkon volt a lapzárta, de egy biztos pont mindig volt a szerkesztőségben: Bohus János kéziratokkal borított íróasztala.
Önkéntesként általában ő oltotta a villanyokat a redakcióban, a reggeli kezdés mégis többnyire hajnalt jelentett nála. Teherbírása legendás volt, s mi ezzel sokszor – így utólag bevallhatom –, vissza is éltünk. Mert ha döcögősre sikeredett egy-egy mondat, „laposra”, azaz semmitmondóra a cím, akkor sem volt vész, tudtuk, hogy mire a nyomdába kerül a dolgozatunk, addigra helyén lesz minden. Volt, aki helyére tegye, kisimítsa.
Mindennek persze nagy ára volt. Hogy milyen nagy, azt már csak akkor tudhattuk meg, amikor a fáradhatatlan, pontosabban: a fáradhatatlannak hitt szerkesztő nyugdíjas éveit megkeserítették a kisebb-nagyobb testi bajok. Melyekkel együtt élve, olykor szenvedve, de zokszó nélkül, szinte halála napjáig dolgozott. Gründölt magának egy kis vállalkozást, melynek élén kiadványokat, könyveket szerkesztett. Ebből, a Klaviatúra Bt.-ből nőtt ki a MiKom grafikai műhelye. Az a műhely, ahol a cég összes kiadványa, a Miskolci Tükörtől a Kalendáriumig, ezen kívül több újság készül.
Úgy adódott, hogy a kiadványok kapcsán ismét összefonódott a munkánk. És olyan jó volt tudni, hogy szigorú, már-már aggályosan pontos, kipróbált régi harcos van mellettem.
Ilyenkor már lassan készülődtünk a Miskolci Kalendárium jövő évi megjelenésére. A korrekción túl, az ő feladata volt a klasszikus kalendáriumi rész, benne a jeles napokhoz kötődő hiedelmek, népszokások összeállítása. Az idei kalendáriumban pünkösd napjánál egyebek között ez áll: „… a kerítésre zöld ágat tűztek eleink, a gonosz szellemek elhárítására.” Talán, ha tűztünk volna legalább egy ágacskát a kórház kerítésére…

Bekes Dezső

Bohus Jánost június 5-én, 13 órakor kísérik utolsó útjára a miskolci Mindszenti temetőben.