Oktatás

Egyetemisták ismerkedtek a MiHő-vel

2009-03-23 16:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Mint arról már hírt adtunk, a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Miskolci Hőszolgáltató Kft. nyitott hetet szervez a hőszolgáltatással kapcsolatos szakmákat oktató tanintézmények részére. Ma délelőtt a Miskolci Egyetem Áramlás és Hőtechnikai Gépek Tanszékének diákjai ismerkedhettek meg a MiHő munkájával, hogy az elméletben tanultakat, most a gyakorlatban is megfigyeljék.

Az egyetemisták részt vettek a Miskolci Hőszolgáltató Kft. igazgatójának bemutató előadásán, a cégismertető után pedig az új távfelügyeleti rendszert tekintették meg. Ez egy központi diszpécserszolgálattal van kapcsolatban, így tudják a 230 hőközpont esetleges hibáit a legrövidebb idő alatt kiszűrni. A diákok ezt követően a Diósgyőri Fűtőmű működésével ismerkedtek, amely esetleg jövőbeli munkahelyük is lehet. Egyetemi végzettségű mérnök hallgatókat várunk a miskolci hőszolgáltatóhoz, hiszen a következő évi fejlesztéseknél rájuk nagy feladatok hárulnának, ezért mindenképpen számítunk az ő segítségükre - nyilatkozta Korózs András ügyvezető igazgató. A nyílt napon szó volt a MIHŐ céljairól is, ami illeszkedik az egyetemi oktatás rendszerébe. A fennállásának 40. évfordulóját ünneplő vállalat fő feladatásnak tekinti a piacbővítést, a költségcsökkentést, az alternatív energia felhasználását, valamint a tiszta energia biztosítását felhasználói számára. A Miskolci Egyetem hallgatóinak látogatása után a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola technikusai tesznek látogatást a Miskolci Hőszolgáltatónál.  Fotók:m.png Póczos N.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!