Közélet

Évente ötven elhagyott újszülött

2009-03-14 19:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE downbaba.jpg

Évente mintegy 160 kisbaba születik Down-szindrómával, harmadukról már születésükkor lemondanak szüleik. Pedig ezek a gyermekek - korai fejlesztéssel – be tudnának illeszkedni a társadalomba. A Down Egyesület célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a korai fejlesztés lehetőségére és hangsúlyozza a beteg gyermekek társadalomba való beilleszkedésének fontosságát.

Ezért 2009. március 21-én, a Down szindróma világnapján, ép és sérült gyermekek számára szerveznek játszónapot a Vígszínházban. A rendezvényen fellép Gryllus Vilmos, Palya Bea, Szalóki Ági, a Makám Együttes és a Vígszínház művészei. Hazánkban a vele született betegséggel világra jött gyermekek száma évente megközelíti az 5500-at, azaz minden 18. terhességből beteg gyermek születik. A tavalyi évben a Magyarországon született 97.613 gyermekből, hozzávetőleg minden 600. újszülött Down baba. Magyarországon 10.000 Down-szindrómás ember él, de az általános társadalmi ismerethiány miatt a Down babák közül minden harmadik újszülöttről lemondanak a szülei. A szülők megbélyegzettnek érzik magukat és olyan nehézségekkel kell szembenézniük, mint a családi jövedelem visszaesése, az elszigetelődés és gyakran a társas kapcsolat felbomlása. Ez a folyamat nagyon sok „segítő kezet”, erőfeszítést, lelki energiát és kitartást igényel mindenkitől. Emiatt a babák 30-40%-át nem viszik haza a kórházból, így ezen gyermekek többsége állami gondozásban nő fel. A betegség kialakulása ma már ismert. Egy normálisan fejlődő emberi szervezetben, minden sejtben 46 kromoszóma található, melyet 23 pár alkot. A Down szindróma a 21. kromoszómapárhoz kapcsolódik, extra kromoszómaképződés miatt alakul ki. Ezeknek a gyermekeknek három 21-es kromoszómájuk van, kettő helyett.
„Azok a gyermekek, akik szerető családban nőnek fel – a saját családjukban, vagy örökbefogadó szülőknél – és lehetőséget kapnak a korai fejlesztésre, be tudnak illeszkedni a társadalomba. Megtanulnak írni, olvasni, számolni, akár munkát is vállalhatnak. Az állami gondozásban felnőtt gyermekek nem kapják meg ezt az esélyt.” - mondta Kisari Károly a Down Egyesület elnöke, egy 8 éves Down-szindrómás kislány édesapja.
Az egyesületet olyan szülők alapították, akik egy vagy több Down-szindrómás gyermeket nevelnek. Ismerik a korai fejlesztés bevezetésének jelentőségét, és életük küldetésének érzik azt, hogy gyermekeiket hozzásegítsék az önálló életvitelhez, és ahhoz hogy értékteremtő hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Gyermekeik dolgozzanak, tanuljanak, akárcsak ép társaik.
Március 21-én, a Down Világnapon a Vígszínházban első alkalommal játszhatnak együtt ép és sérült gyermekek, ezzel is bebizonyítva, hogy társadalmi összefogással elérhető az integráció. A kicsiket olyan művészek várják - Gryllus Vilmos, Palya Bea, Szalóki Ági, a Makám Együttes illetve a Vígszínház művészei: Fesztbaum Béla, Csőre Gábor, Sarádi Zsolt, Lajos András, Tornyi Ildikó és Igó Éva - akik fellépésükkel kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy a Down gyermekek éppúgy éreznek, örülnek, játszanak, szórakoznak, mint ép társaik.
A rendezvény házigazdája Eszenyi Enikő, aki a következőket mondta el azzal kapcsolatban, miért vállalta fel mind ő, mind a Vígszínház a rendezvény támogatását: „Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Vígszínház adhat otthont a legelső Down-szindróma világnap rendezvényének. Úgy gondolom, hogy a színház a szórakoztatáson kívül arra is alkalmas, hogy képviselje és közvetítse az esélyegyenlőség fontosságát. Magam és a Vígszínház társulata nevében remélem, hogy ezzel a különleges gyereknappal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy március 21-én TŐLÜK legyen VÍG a SZÍNHÁZ!”
A játszónapon Down-szindrómás gyerekek képeket fognak festeni, amely képeket kortárs magyar festők egészítenek ki festményekké. Ezeket a festményeket a Down Egyesület elárverezi, ezzel kívánva alapot biztosítani egy Korai Fejlesztő Központ létrehozásához Észak-kelet Magyarországon.
Ahhoz, hogy a sérült gyermekek felnőttként teljes emberként tudják élni az életüket, nélkülözhetetlen az időben történő felzárkóztatás, ami megfelelő szakemberek segítsége nélkül kivitelezhetetlen. Korai fejlesztő központ a keleti országrészben eddig még nem létezett, ami jelentősen megnehezítette az ott élő családok dolgát. Az új Korai Fejlesztő Központ megalakításával, a beteg kicsiket nem kell majd Budapestre hordani, helyben is megkaphatják a szükséges fejlesztést.
További információ:
Down Egyesület
Kisari Károly
Tel: 06 42/444-321, 06/70 4588-658
E-mail: pr@downegyesulet.hu

Hasznos linkek:
www.downegyesulet.hu
www.0321.hu
Egy Down-szindrómás kislány szüleinek blogja: http://www.szirkababa.blogspot.com


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2018-08-16 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!