Választás 2014

A Fidesz – KDNP indítja a legtöbb női jelöltet Miskolcon

2014-08-30 05:32

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az eddigi ismeretek szerint a Fidesz – KDNP indítja Miskolcon a legtöbb női képviselőjelöltet, szám szerint nyolcat. Korábban az LMP tett javaslatot rá, hogy minden párt vezessen be női kvótát, mert „biztosítani, segíteni kell a nők politikai részvételét” – ehhez képest a Miskolcon induló LMP-s jelöltek között csak két hölgyet találunk, s számuk a baloldali jelöltek között sem több négynél.

Elsőként Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt kérdeztük – aki Miskolc két kerületében a Fidesz részéről az önkormányzati választási kampányt irányítja – mit csobor_et3.png gondol a nők magas részarányáról helyi képviselőjelöltjeik között.

– Nagyon örülök annak, hogy a húsz miskolci jelöltünk közül nyolc nő, annak ellenére, hogy a kiválasztásnál, őszintén bevallom, nem szerepelt szempontként a jelöltek neme és a kvóta. Csak az elkötelezettséget, a rátermettséget, az elért eredményeket, a munkabírást vizsgáltuk. Nőként különösen örülök ennek a számnak, mert a politikában eddig eltöltött idő arról győzött meg, hogy a nőknek ezen a területen is nagyobb a munkabírásuk. A politika és annak egyik fontos része, a választási kampány pedig ma nagyon kemény munkát jelent – hangsúlyozta válaszában Csöbör Katalin. Felvetésünkre – miszerint különösen szembetűnő a fideszes női önkormányzati képviselőjelöltek magas száma a négy baloldali és a két LMP-s női jelölt mellett – a képviselő úgy nyilatkozott: mondani mindent lehet, az említett ellenzéki pártok képviselői valóban rengeteget beszélnek a női szerepvállalás fontosságáról. Tetteik azonban ezen a területen is mást mutatnak, mint a szavaik.

Subicz Róbert
, az LMP megyei koordinátora megkeresésünkre úgy nyilatkozott: kifejezetten szerették volna, ha sok női jelöltjük van, végül azonban úgy alakult, hogy „erős többségbe” lettek a férfiak. – Szó nincs alkalmassági kérdésekről, egyszerűen a helyi merítési lehetőségeinkből, belső erőforrásainkból ez következett – hangoztatta a koordinátor, kiemelve, mindenképpen változtatni szeretnének a helyi női politikusok számán. Ehhez a választás után segítséget is kérnek majd párton belül, az viszont tudható, a változás mindenképp egy hosszabb folyamat eredménye lesz.

liberalis_part_140828ml_13.jpg"Civil" nőként indul a helyhatósági választáson a polgármesteri székért – a liberálisok támogatásával – Rózsa Edit, akinek elmondása szerint elsődleges célja a béketeremtés Miskolcon. Úgy tartja, a város fejlődik ugyan, de nincsen béke a helyi emberek lelkében, aminek úgy véli, elsődleges oka, hogy a különféle pártok képviselői agresszíven és ellenségesen viszonyulnak egymáshoz. Rózsa Edit úgy fogalmazott: a férfiakban genetikusan benne van a rivalizálás, a harci kedv. Mint mondta, ő ezzel szemben inkább pacifistának vallja magát, hisz abban, hogy békésen is lehet hatékonyan politizálni. – A női nem érzékenyebben reagál bizonyos társadalmi problémákra, ennek az agresszivitást nélkülöző, empatikus és gondoskodó politikának szeretném letenni az alapjait Miskolcon. Harmonikus viszonyok között, jó közösségben hatékonyabban lehet dolgozni a városért – hangoztatta Rózsa Edit.

minap.hu




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!