Helyi hírek

Megújulva vár a vár! (Részletes programok, képgalériák)

2014-08-30 08:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE diosgyori_var_megnyito_140830_ja_27.jpg

Szombaton adták át – egész napos, ünnepi rendezvénysorozat keretében – a megújult Diósgyőri várat. A színes program-kavalkád délelőtt tíz órakor kezdődött, a bejáratnál Barsi Csaba és az Agyagbanda, valamint a Vaga Banda Gólyalábasok szórakoztatták a tömeget. A nap folyamán kivételes látványosságok részesei lehetnek az érdeklődők tömegei, akik ezrével keresték fel a különleges helyszínt, Nagy Lajos király felújított várát.

varnyito_golyalabas.jpg

Miskolc a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése című projektjében jelentős eseményhez érkezett. A magyarországi műemlékvédelemben példa nélküli várrekonstrukció eredményeként megújult és régi pompájában várja a vendégeket Miskolcon a diósgyőri vár, amely – a Nyugati szárny kivételével – két szint magasságig újra felépült. A vár tornyai között három palotaszárny is újjáépült, amelyben helyet kapott Közép-Európa legnagyobb lovagterme, egy várkápolna és a királynék lakóterme is.

diosgyor_megnyito.jpg

A Diósgyőri vár fejlesztésével Miskolc és az ország olyan turisztikai látványossággal gazdagodott, amely Közép-Európában is egyedülálló. A teljes pompájában álló vár újra megtelik élettel, a kápolna esküvők méltó színhelye lesz, a kiállítóterekben a középkori várélet és hajdani mesterségek elevenednek meg, a vár tornyaiból pedig lélegzetelállító panoráma nyílik a Bükkre és a városra. A nyár utolsó szombatján színes programokkal, fergeteges hangulattal, egyedülálló és megismételhetetlen produkciókkal nyitja meg kapuit Miskolcon a diósgyőri vár. Az egyedülálló várrekonstrukció Magyarország Kormánya, Miskolc Önkormányzata és az Európai Unió támogatásával, hozzávetőlegesen 1,2 milliárd forintból valósult meg.
 


Az ünnepség programjai:

10.00 Barsi Csaba és az Agyagbanda, Vaga Banda Gólyalábasok

10.45 Jelmezes szereplők felvonulása (Vár utca)

11.00 Díszágyúlövés, megnyitó ceremónia 11.15 Fresco Bello zászlóforgatók bemutatója

11.30 Besenyei Péter világbajnok műrepülő pilóta bemutatója 12.00 A vár kulcsainak átadása, léggömbök felengedése, várkapu megnyitása

13.15 Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertje 13.00 Diósgyőri Kóbor Lovagok bemutatója 13.00 Élő középkori városka, középkori fogadó megnyitása a közönség előtt

13.30 Esküvői menet felvonulása a felső várudvarba

14.00 Esküvő a felszentelt kápolnában (zártkörű)

15.00 Polgári esküvő a Lovagteremben (zártkörű)

16.00 Diósgyőri Kóbor Lovagok bemutatója

17.00 Fresco Bello zászlóforgatók

18.00 Király Viktor koncertje

20.00 „A király nevében” – az ExperiDance táncszínház előadása

21.30 Középkori tűzijáték, görögtűz

21.45 „Miskolc mindig várni fog” – P-Mobil élő koncert  

Déli 12 órától este 7 óráig.

Az újjáépített felső vár látogatása, vártúrák  

Egész napos programok.

Fügedi Márta Népművészeti Egyesület kézműves bemutatója,

kézműves termékek vására, középkori városka,

Borókás népi játszókert, fegyvertapogató, apródképző.

minap.hu  
Fotó: Mocsári L.









Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!