Kultúra

Idén is parádéznak a díszalegységek

2007-07-12 16:09

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Július végén ismét katonai vezényszavaktól lesz hangos a miskolci belváros. A Díszelgő Alegységek és Katonazenekarok II. Nemzetközi Fesztiválján, a lengyel, cseh, magyar, osztrák, amerikai, görög, horvát és szlovák díszegységek mellett idén négy katonazenekarral is megismerkedhetnek az érdeklődők.A fesztivál ötlete Fodor Zoltán képviselőtől származik, aki elmondta: az európai mércével mérve is egyedülállónak mondható hadászati, hadtörténeti seregszemle az elmúlt évben nagy sikert aratott Miskolcon, idén pedig még többet szeretnének nyújtani a szervezők. Itt lesznek, és látványos bemutatókat tartanak a lengyel, cseh, magyar, osztrák, amerikai, görög, horvát és szlovák hadseregek díszegységei, s a magyar honvédség négy zenekara. Erre az alkalomra idén is Miskolcra hozzák és kiállítják a Szent Korona  egyik hivatalos másolatát a minorita templomban. A rendezvény ideje alatt, július 27–28–29-én végig látható lesz a „Most jó lenni katonának” elnevezésű toborzó-kiállítás, és számos egyéb kulturális program is színesíti a fesztivált. Kiállítják Mező István katonai tárgyú karikatúráit, találkozót adnak egymásnak Miskolcon a veterán autók és motorok tulajdonosai, emellett borfalu, és egész napos, vásárral egybekötött népművészeti bemutató is várja a közönséget. Az Avason honvédségi programokat, családi napot szerveznek, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség bemutatójával, történelmi akadályversennyel. Aki tehetséget érez magában, annak lehetősége lesz korabeli hadi címerek, jelvények gipszöntésére és csákókészítésre is.A miskolci önkormányzat és a Honvédelmi Minisztérium közös rendezvényének sajtótájékoztatóját július 12-én tartották. Itt Bocskai István minisztériumi szóvivő egyebek mellett hangsúlyozta: a hagyományteremtő szándékkal szervezett, igen látványos fesztiválnak csupán egyik célja, hogy bemutassák a különböző országok díszelgő alegységeit, s a magyar szerződéses haderő egyes elemeit. – A fesztivál reményeink szerint – mindemellett – jól szolgálja a honvédség népszerűsítését, a „katonai imázs” növelését, a toborzást, a pályára irányítást, továbbá a katonai hagyományok ápolását is – fogalmazott Bocskai István.(szepesi)  


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!