Sport

Arany és ezüst a vb-főpróbáról

2014-08-29 10:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A sportág 80 évvel ezelőtti első magyarországi versenye apropójából jubileumi országos bajnokságokat rendeztek az idén a rádiós tájfutók. Három héttel a Kazahsztánban kezdődő 17. rádiós tájfutó világbajnokság előtt került sor a hazai utolsó erőfelmérésre az országos bajnokság két klasszikus számában.

Az eseményen természetesen ott volt a miskolci Kovács Attila Gábor, aki korábban Európa-bajnoki címet szerzett a sportágban. Most gőzerővel készül a világbajnoki megmérettetésre, így a vetélkedés kifejezetten jól jött a számára, hogy lemérje, hol tart a felkészülésben.
A Gerecsében, Pusztamarót környékén a világbajnok kecskeméti Börcsök István (aki egyébként a nyíregyházi Venczel Miklóssal együtt bíróként lesz ott Kazahsztánban) a legfőbb világverseny színvonalához méltó, nehéz, trükkös pályákat tervezett, így alaposan feladták a leckét az indulóknak, és bizony, akadtak a mezőnyben, akik el is tévesztették az irányt.

Az első napi URH versenyen a fél éve térdsérüléssel bajlódó és a nyolcadik világbajnokságára készülő miskolci Kovács Attila Gábor is majdnem bedőlt a távoli, egy nagy hegy tetején lévő adó bömbölő „szirénhangjának”. De még éppen időben mérte fel a rajt utáni meredély aljában megbúvó, s jóval halkabban suttogó másik jeladó helyzetét és kis kanyarral visszafordult rá. Jó sorrendben érintve a pontokat optimális útvonalon, mintegy 6 kilométeres távot futott. A 2 héttel korábbi foxoring OB után így ebben a számban is megvédte bajnoki címét az M60 kategóriában. Igaz, családi okokból hiányzott a mezőnyből jelenlegi legnagyobb ellenlábasa, s egyben világbajnoki csapattársa – akivel éremért harcolnak majd Kazahsztánban – a nyergesújfalui László Károly.

A másnapi RH versenyen viszont tévesen ítélte meg az egyik adó helyét, s ezért a kelleténél jóval többet futva éppen 1 periódussal, azaz 5 perccel a második helyre szorult a nyíregyházi Kovács András mögött.
– Összességében, és a körülmények ismeretében azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok, hiszen két érmet szereztem – mondta villámértékelésében. – Persze, nagy jelentőséget ezeknek az eredményeknek nem szabad tulajdonítani, hiszen a világbajnokságon teljesen más lesz a mezőny, erősebbek lesznek a vetélytársak, ráadásul teljesen ismeretlen terepen rendezik majd a versenyt. Továbbra is gyűjtöm az erőt, most már a forma finomítására kerül a fő hangsúly.

D. L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!