Helyi hírek

Egy átalakuló szakképzési rendszer tanévnyitója Miskolcon

2014-08-28 17:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szakkepzesi_tanavenyito_140828_hi_10.jpg

Miskolcon tartották csütörtökön a 2014/2015. tanév Országos Szakképzési és Felnőttképzési Tanévnyitóját. A szakma képviselői hasznos információkkal gazdagodhattak a nap folyamán a következő tanévről és a jelenlegi, illetve hosszú távú változásokról, melyek közül a legjelentősebb, hogy egy kézbe kerül a szakképzés, amit a nemzetgazdasági minisztérium felügyel 2015 szeptemberétől.

A Miskolci Egyetem adott otthont az Országos Szakképzési és Felnőttképzési Tanévnyitónak csütörtökön, a Díszaula teljesen megtelt az ország minden részéből érkező szakemberekkel, iskolaigazgatókkal. Az esemény levezető elnöke Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt, aki hangsúlyozta, fontos, hogy a következő tanévben is magas színvonalú szakképzés valósuljon meg. A kamara a cégekkel és a város vezetésével közösen dolgozik a helyi gazdaság érdekében.

A megjelenteket elsőként Kriza Ákos, Miskolc polgármestere köszöntötte „abban a városban, amely kiváló példát ad oktatási intézményeivel a szakoktatás fontosságára, a piaci alapú oktatásszervezés létjogosultságára”. Miskolc hátrahagyva nehézipari múltját, mára egy dinamikusan fejlődő nemzetgazdaság kiemelt központjává vált. Kormányzati támogatással növekedési zónaként lett a magas hozzáadott értékű ipari fejlődés központja, mondta a polgármester. A korábban letelepült Bosch állandó fejlesztésével, a Vodafone bővítésével, vagy a Takata letelepedésével elérték, hogy újabb ipari parkot kellett létrehozni a város déli kapujánál. A Takata 20 milliárdos beruházása ezer embernek ad munkát.
– Nagy léptekkel haladunk előre, és ez volt a cél – jelentette ki Kriza Ákos.

szakkepzesi_tanavenyito_140828_hi_5.jpg

A város kiemelkedően teljesített a munkahelyteremtésben, több mint háromezerrel csökkent a munkanélküliek száma. A gazdasági fejlődés kulcsa a tudásalapú társadalom megteremtése, melyben kiemelt szerepe van a szakmai képzésnek. A város számára a gazdaságfejlesztés erőforrása a magasan képzett munkaerő, így az állami és helyi érdek is a szakképzés minél magasabb szintű és piacorientáltabb megteremtése, mondta a polgármester. Sokan mentek el az elmúlt évtizedekben Miskolcról, a város célja, hogy hazatérjenek, akik elmentek és itt találják meg boldogulásukat. Éppen ezért nagyon fontos, hogy olyan szakképzett munkaerő kerüljön ki az iskolák falai közül, amely el is tud helyezkedni a régióban, tette hozzá Kriza Ákos.

Házigazdaként köszöntötte a vendégeket Torma András, a Miskolci Egyetem rektora, hangsúlyozva, hogy egy olyan intézmény falai között vannak, amely – köszönhetően a selmecbányai gyökereknek – a 279. tanévét kezdi meg. Az ország első műszaki felsőoktatási intézménye volt, így példaként szolgált a későbbiek számára, mára pedig igazi universitas lett belőle. Széles oktatási palettát biztosítanak, jelenleg 12 ezer hallgatója van az egyetemnek és több mint ezer dolgozója.

Megújulás és koncentrált fejlesztés: egy kézben a szakképzés címmel tartott előadást Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter. Mint mondta, Magyarország számára létkérdés, hogy visszaadja a szakmunkásképzés, a szakmunka becsületét. Ez egyben a szakképzés színvonalának, társadalmi rangjának és megbecsülésének helyreállítását is jelenti. Az elmúlt években nem először, az ország érdekében, a józanészre hallgatva szembeszállnak a rossz gyakorlattal és előítéletekkel. Meg kell újítani a szakképzést, hogy minél inkább megfeleljen a gazdaság által támasztott igényeknek, ennek a legcélravezetőbb módja, ha a terület irányítása egy kézbe kerül, és ez a munkaerőpiac szabályázásáért felelős nemzetgazdasági minisztérium. Ezért a kormány úgy döntött, hogy a szakképző iskolák fenntartója 2015-től a nemzetgazdasági tárca lesz.

A magyar gazdaság egyértelműen növekvő pályán van, miközben sikerült az egyensúlyt is megőrizni, kikerült az ország a túlzottdeficit-eljárás alól, az ország a második negyedévi 3,9 százalékos gazdasági teljesítményével az Európai Unió 28 tagországa között az első volt. A stabil és dinamikus fejlődés elsősorban a termelőszektor teljesítményének köszönhető, ezen belül a járműgyártás a legnagyobb, több mint tízezren dolgoznak ebben az iparágban.

szakkepzesi_tanavenyito_140828_hi_9.jpg

Idén júliusban 4 millió 127 ezer embernek volt munkája, ez 4,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezzel 61,8 százalékra emelkedett a dolgozók aránya a munkaképes korúak körében, a versenyszférában pedig 160 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve. Hosszú évek óta először 8 százalék alá, 7,9 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta. Javult a fiatalok elhelyezkedési lehetősége is, 3,3 százalékkal többen találtak munkát, mint egy évvel korábban, hangsúlyozta a miniszter.

Nagy lépéseket tettek a szakképzés átalakításában is, megújult a szakképzési törvény és a támogatási rendszer. A képzett munkaerő legalább olyan fontos eleme a gazdasági fejlődésnek, mint a megalapozott költségvetési politika, a növekvő foglalkoztatás, vagy a bővülő termelés. Ezért a szakképzés megújítása során a duális rendszer bevezetése mellett döntöttek. Ennek érdekében közösen dolgoznak az iparkamarával és az eredmények között lehet említeni, hogy átalakították a szakképzési hozzájárulási rendszert, így erősebben ösztönzik a vállalatokat. Megerősítették a tanulószerződések rendszerét, emelték a gyakorlatigényes szakképzettségek normatíváját, amely már 650 és 906 ezer forint között van. A gyakorlatigényes és hiány szakmáknál a tanulói juttatásokon túl ösztöndíj fizetésére is nyílik lehetőség.

Általános vélekedés, hogy a külföldi nagyvállalatok a képzetlen, olcsó munkaerőt keresik Magyarországon, ami nem igaz napjainkban, mondta Varga Mihály. Amit keresnek, az a modern termelésbe bevonható, jól képzett és megbízható munkavállaló. Nagy feladat hárul tehát minden érintettre a következő években mondta, és kérte, minden szakképzésben dolgozó érezze magát büszkének.

szakkepzesi_tanavenyito_140828_hi_3.jpg

A szakképzés és felnőttképzés aktualitásairól Czomba Sándor munkaerő-piaci és képzési államtitkár beszélt. Mint mondta, mivel a munkavállalók mobilitása a nullához közelít, így a munkahelyeket kell helybe vinni. Kivetített grafikonon mutatta be, hogy az uniós adatokhoz képest nincs különbség abban, hogy hányan dolgoznak hazánkban felsőfokú végzettséggel, néhány százalékkal kevesebben szakközépiskolai végzettségű, viszont majd feleannyi a szakmunkás.

Az államtitkár szerint meg kell akadályozni a munkanélküliség újratermelődését, ebben pedig a szakképzésnek óriási szerepe van. Folyamatosan jelen van az a kettősség, hogy miközben egyes szakmákban hiány van a szakemberekből, addig más szakmákban túlkínálat. Ennek a feloldásában kulcsszerepe van a szakképzés rendszerének. Megemlítette a köznevelés szerepét is, ugyanis meghatározó, hogy a köznevelésből kikerülő diákok megfelelő képességekkel és tudással rendelkezzenek a szakképzésbe kerüléshez. Felhívta rá a figyelmet, hogy az ősz folyamán minden megyében szakképzési fórumok megrendezését tervezik, melynek célja a tapasztalatok megosztása, a jó gyakorlatok cseréje és a problémák felszínre hozása.

Ezt követően felsőoktatási köszöntőt mondott Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár. A duális szakképzés helyzete, perspektívái Magyarországon címmel Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszélt. A szakképzés és felnőttképzés rendszerszerű változásairól Odrobina László, főosztályvezető, a 2014/2015. tanév aktualitásai, a komplex vizsgarendszer bevezetésének tapasztalatairól Palotás József, az NMH SZFI főigazgató-helyettese beszélt. De a vendégek elé lépett Uwe Mang, a Bosch gazdasági igazgatója, aki a Bosch Kft. szerepéről tartott előadást a duális képzésben.

Délután szekcióülések következtek az OKJ- és szakmastruktúráról, a felnőttképzési engedélyezési és ellenőrzési tapasztalatokról, az intézményi működési, tanügy-igazgatási aktualitásokról, illetve a tanulószerződések és a gyakorlati képzés tapasztalatairól. Zárásként lehetőség volt gyárlátogatáson részt venni a Bosch Kft.-nél.

H. I.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!