Helyi hírek

Miskolcon emléktábla és kötet is őrzi majd az emlékét

2014-08-26 19:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE egressy_emlektabla_sajtaj_140826_ja_2.jpg

Előadással és élőzenével, valamint zenei ritkaságokkal kezdődött a Miskolci Kamarazenei Nyár programsorozata hétfőn. A rendezvény illeszkedik az Egressy-bicentenárium eseménysorába, melynek keretében szerdán egy emléktáblát avatnak a Herman Ottó Múzeum épületén, s egy új, Egressy Béniről szóló kötet is napvilágot lát – minderről kedden, a helyszínen tájékoztattak.

Kétszáz évvel ezelőtt, Sajókazincon született Egressy Béni. A Szózat megzenésítője mindössze 29 éves volt, amikor Vörösmarty Mihály szövegéhez zenét komponált – életének, munkásságának talán legnagyobb csúcsa volt ez, habár tevékenysége, zenei öröksége ennél jóval szerteágazóbb.

Egressy Béni számtalan szállal kötődik Miskolchoz – több évig járt is itt iskolába, méghozzá városunk legrégebbi, nem egyházi épületében. Erre szerdától egy emléktábla is emlékezteti az arra járókat a Papszer 1. szám alatt.

A helyszínen, a Herman Ottó Múzeum papszeri épülete előtt kedden tájékoztatták a sajtó képviselőit. Kiss Gábor alpolgármester kiemelte, méltó megemlékező programok vannak a városban, amelyhez tökéletesen illeszkedik a táblaavatás is.

– A városnak feladata, hogy a Miskolchoz kötődő, sokat tett alkotókról megemlékezzen. Hagyományait ápolja, s továbbadja. Színes szakmai és emberi életútja Egressy Bénit méltóvá teszi arra, hogy kötet is megjelenjen róla, s emlékét szerdától egy emléktábla is őrzi majd a papszeri kiállítási épület homlokzatán – mondta Kiss Gábor, hozzátéve, azért éppen ott, mert abban az épületben töltötte egykor tanulóéveit Egressy Béni.

egressy_emlektabla_sajtaj_140826_ja_4.jpg

A szerdán kihelyezendő emléktábláról, s a bemutatásra váró könyvről Papp Ferenc, a kulturális osztály vezetője szólt részletesen. Kitért a Sziklavári Károly által írt, Egressy Béniről szóló könyv kapcsán annak hiánypótló szerepére. Egy fontos és időszerű műről van szó, amely, mint fogalmazott: „olyan képeket, olyan szakmai megszólalásokat, olyan összegzést tár az olvasó elé, amit eddig még egyetlen mű sem tett”.

Papp Ferenc elmondta, a kötet bemutatása után a szerzővel is beszélgethetnek az érdeklődők, s kiemelte, a kötetből a zenei iskolák térítésmentesen kapnak majd példányt, hiszen az oktatást színesíti, teljesebbé teszi a könyv.

– Az emléktábla kövét Bogácson, a betűket pedig Cserépváralján faragták, Nagy József kőfaragó műhelyében. A táblát Rudolf Mihály Ybl-díjas építész tervezte – árulta el a részleteket az osztályvezető.

A szerdai táblaavató és könyvbemutató alkalmat pedig tovább színesíti, fényét tovább emeli a tény, hogy meghívott vendégként érkezik Gupcsó Ágnes zenetudós is, az Egressy család tagja, aki minden bizonnyal igazán különleges információkat is megoszt majd a nagyérdeművel.

minap.hu
Fotó: J. Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!