Helyi hírek

Keresztúriak határtalan találkozója

2014-08-23 20:14

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Bodrogkeresztúr ad otthont a Keresztúr Nevű Települések XV. Nemzetközi és Hazai Találkozójának a hétvégén. A baráti települések határokon átívelő közös rendezvényét köszöntötte pénteken Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő.

A magyar nyelvterületre jellemtő, hogy a különböző vidékeken általában származásra, vagy foglalkozásra utaló, hasonló településneveket adtak egykoron őseink. Így jártak el a Keresztúr esetében is, amelyből Apátkeresztúrtól Murakeresztúrig számosat találni. A felismerést tett követte, létrehozták közös civil szervezetüket és minden évben máshol rendeznek egy találkozót, amelynek az idén Bodrogkeresztúr ad otthont.

Emléktábla avatást követően felvonulás keretében érkeztek meg a résztvevők a rendezvénytérre, ahol ünnepélyes keretek közt megnyitották a találkozót.

A házigazdák nevében Májer József, Bodrogkeresztúr polgármestere köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, hogy a keresztúriak egy nagycsaládot alkotnak, egyenrangú tagokként ülik körbe képzeletbeli, közös asztalukat. Jellemzőjük a tolerancia, a nyugalom, a békesség.  Ha találkoznak, nem csak megkérdezik a másiktól, hogy van, hanem a választ is megvárják, mert valóban érdekli – méltatta z őszinte barátságukat. Ennek megfelelő szeretettel, szorgalommal készültek, mint házigazdák. „A 15 évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatnak van jelene, jövője”- vont mérleget zárásként Májer József.

 Ezt követően Mengyi Roland köszöntötte a találkozó résztvevőit.
„Nagy örömmel látom, hogy önök, erdélyi, kárpátaljai, délvidéki, magyarországi keresztúriak a határokat legyőzve megvalósították a nemzeti egységet. Ékes példái annak, hogy csodákra képesek az emberek, csodákra képesek a magyarok, ha összefognak.”

Az éppen csak elmúlt nemzeti ünnepünkre visszautalva a közgyűlés elnöke emlékeztetett rá, hogy István királyintegráló tényező, a nemzeti összetartozás jelképe. Koronája, a magyar Szent Korona alatt nem csak Magyarország polgárainak, hanem az államalkotó nemzet minden tagjának helye van. Kitért rá, hogy a trianoni békediktátum és egyéb, megosztási kísérletek ellenére a magyar nemzet egy és oszthatatlan. Szellemében egyesült, ami összetartozik. Kitűnő példa az összefogásra a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége, valamint a hagyományos, évenkénti nagy találkozó, amelyből immár a 15.-nél tartanak.

Mengyi Roland megköszönte a szervezők munkáját, s támogatásáról biztosította Májer Józsefet.

Felhívta a figyelmet arra, hogy forrong, változik körülöttünk a világ. „A jövő lényege, hogy bármi megtörténhet! Annyi balsors után egyszer a magyar nemzet is jól járhat.  Ehhez előre gondolkodásra, tudatos cselekvésre és legfőképpen összefogásra van szükség. Számtalan olyan, alulról induló, valódi barátságokon alapuló összefogásra, mint az önöké, a Keresztúr nevű településeké” – méltatta a kezdeményezést a közgyűlés elnöke.

„Nagy öröm számomra, hogy újra együtt van a nagycsalád” – nyugtázta örömmel Kovács József, a szövetség elnöke, Balatonkeresztúr polgármestere. Felidézte az együttműködés kezdetét, külön kitért az alapítók tevékenységére, s az alkalmat megragadva megköszönte a közreműködők munkáját.
A beszédeket követően kulturális műsorral folytatódott a találkozó.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!