Belföld

Robbantással fenyegetőzött, de nem tudja, miért

2014-08-22 12:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A rendőrök egy parasznyai férfival szemben fejezték be a nyomozást, aki bomba robbantásával fenyegetőzött Miskolcon – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a 35 éves H. Róbert parasznyai lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint augusztus 12-én 13 órakor – egy akkor még ismeretlen férfi – a Búza térről bejelentést tett a 107-es segélyhívó számra, miszerint bomba fog robbanni a Búza téren, majd megszakította a vonalat.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, és széleskörű adatgyűjtésbe, illetve kutatásba kezdtek, amelynek eredményeként két órán belül azonosították és elfogták a fenyegetőzőt, aki elmondta, hogy valóban ő tette a hamis bejelentést, de az elkövetés okát nem tudja megnevezni.

Az ügyben indított nyomozást az Miskolci Rendőrkapitányság augusztus 14-én befejezte, és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Miskolci Járási Ügyészség részére.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!