Helyi hírek

Megyei bajnokság a Csorba tavon

2014-08-22 09:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kajak_sarkoziking-130525.jpg

Rohamosan közeledik az idei legjelentősebb miskolci kajak-kenu verseny megrendezésének az időpontja. Mint azt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kajak-kenu Szövetségben megtudtuk, szeptember 6-án bonyolítják le a 2014. évi megyei bajnokság küzdelmeit. A rendezvény helyszíne a Csorba telepi tó lesz, amely tökéletes és jól bevált pályákkal várja a várhatóan jelentős létszámú mezőnyöket.

A megyei bajnokságot minden klub sportolói nagy izgalommal várják – mondta érdeklődésünkre Slisz Béla, a diósgyőri egyesület elnöke, és edzője. – Ilyenkor nyílik ugyanis mód arra, hogy lemérjék, hol tartanak, ráadásul érmeket, és minősítési pontokat is lehet szerezni. A mieink gőzerővel és nagy szorgalommal készülnek a megmérettetésre, de gondolom, hogy ugyanígy vannak ezzel az MVSC, a Tiszaújváros, illetve a Tokaj kajakosai és kenusai is. Szeretnénk hagyományainkhoz méltó módon szerepelni, sok érmet és értékes helyezéseket akarunk elérni.

Megtudtuk azt is, hogy a verseny egynapos lesz. Fontos tudnivaló, hogy a különböző korosztályok hogyan és milyen számokban állhatnak rajthoz – adott tájékoztatást Hatvani Éva, a versenybíróság titkára. – Nos, a 2005 és a 2006-ben születettek 500 méteren versenyeznek. A gyermek, kölyök és serdülő versenyzők 2000-en versenyeznek. Az V, VI., VII., VIII. korcsoportba tartozók, a felnőtt és masters versenyzők 500-en versenyeznek. Csak egyes hajóban rendezzük meg a versenyszámokat! Mindenki csak egy versenyszámban indulhat. A kenusok III korcsoportig PC-2-ben vagy IC-4-ben, a III.-IV korcsoportosok MC-ben is versenyezhetnek.

A nevezési határidő: 2014. augusztus 27. szerda. A nevezéseket a hatvani.eva©citromail.hu címre kérik eljuttatni. A verseny 9 órakor kezdődik. A díjazásról annyit tudtunk meg, hogy az I-IV- korcsoportos fiataloknál a különböző számok első hat helyezettje éremdíjazásban részesül, míg a többi versenyszámban az I-III helyezésért kapnak érmeket az indulók. A versennyel kapcsolatosan egyébként az érdeklődők bővebb és részletesebb tájékoztatást kaphatnak, ehhez a 20-573-1308-as telefonszámot kell csak feltárcsázniuk.

Érdekes információ, hogy a megyei bajnokság utolsó számát követően még egyáltalán nem néptelenedik el a Csorba telepi tó! Ennek az okáról Slisz Béla a következőket mondta:
– Hagyomány már, hogy a megyei bajnokságot követően rendszeresen lebonyolítjuk a Diósgyőr-kupa elnevezésű viadalt. Ez a vetélkedés a megyei bajnokság után, a délutáni órákban kezdődik. Azok, akik még éreznek magukban erőt és kitartást, bízvást odaállhatnak a rajthoz. Számukra egyébként a 3x200 méteres fiúváltóban, valamint az I-VI korcsoportos fiú, leány számokban, illetve a kenuzásban írtuk ki a küzdelmet. A versenyzők érem díjazásban részesülnek, a csapatverseny I-III helyezettje különdíjban részesül.

Az idén május 11-én népesült be először a Csorba telepi tó, ugyanis a megyei, illetve a városi szövetség akkor rendezte meg az idénynyitó versenyt. Hamarosan újra sportolók zsivaja tölti be a vízitelepet, ahol kiélezett vetélkedésre van kilátás.

Doros L.
Kezdőképünk illusztráció



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!