Belföld

Lebuktatta tolvaját az okostelefon

2014-08-21 12:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A rendőrök még a bejelentés napján visszaadták gazdájának azt a mobiltelefont, ami fájlszinkronizálással hazaküldte az eltűnését követően vele készített fotókat.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást B. József 58 éves olaszliszkai lakossal szemben.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint augusztus 3-án a Vilyvitány és Sátoraljaújhely között közlekedő helyközi, menetrendszerinti autóbuszjáratról leszállva egy 21 éves fiatalember az ülésen felejtette mobiltelefonját. A szomszéd ülésen helyet foglaló utas ezt észlelve az alkalmatosságot magához vette, majd haza vitte.

A sértett elmondása szerint három napot várt, hátha addig a becsületes megtaláló jelentkezik nála. Meglepetésére az időközben letiltott telefonnal kapcsolatban hívás nem, de annak fájlszinkronizáló alkalmazásán keresztül új fényképfelvételek érkeztek számítógépére. A képeken szereplő személyeket ismerősei segítségével sikerült azonosítania, akik egyikében a korábbi autóbuszon ülő egyik utastársát ismerte fel.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói B. József 58 éves olaszliszkai lakost augusztus 8-ai gyanúsítotti kihallgatásán már a kész tényekkel szembesítették, aki a hatóság előtt beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozók még a bejelentés napján lefoglalták és visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának a vészhelyzetben magától üzenetet küldő okostelefont.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a folyamatban lévő büntetőeljárást gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással tervezi lezárni.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!