Helyi hírek

Az MSZP nem szeretné a „Békét”

2014-08-21 10:16

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Egy szerkesztőségünk birtokába került levél szerint Simon Gábor, az MSZP városi elnöke (párt)fegyelmi eljárást kezdeményez Fedor Vilmos (képünkön) ellen, mivel annak felesége, Rózsa Edit elindul miskolci polgármester-jelöltként az önkormányzati választásokon.

Mint arról beszámoltunk, Rózsa Edit nemrégiben hivatalosan is bejelentette, hogy a Modern Magyarországért Mozgalom, a Fodor Gábor-féle Magyar Liberális Párt és civil szervezetek támogatásával elindul a miskolci polgármesteri posztért. Programját „Békét” címmel hirdette meg, mivel a várost véleménye szerint jelenleg botránypolitizálás és konfliktusgerjesztés jellemzi.

Ismert baloldali politikusok a bejelentést követően nyomban elkezdték támadni Facaebook oldalán Rózsa Editet, Simon Gábor, az MSZP miskolci elnöke pedig levelet írt férjének, Fedor Vilmosnak, melyben tájékoztatja, hogy fegyelmi eljárást kezdeményez ellene, s kéri, Fedor Vilmos erre az időre függessze fel pártelnökségi tagságát. 

„Őszinte megdöbbenéssel konstatálom a héten történteket. Hétfőn este személyesen találkoztunk, de nem mondtatok semmit. Kedden beszéltünk telefonon, semmi. Kedden beszéltem Edittel, semmi. Kedden délután ott vagy a kampánymegbeszélésen, semmi.  És azóta szintén. Ezek után szerdán bejelentés, hogy Edit is elindul az önkormányzati választáson, amivel Kriza Ákost segíti. Útjaink elváltak, közös 25 évünk megsemmisült” – írja egyebek mellett Simon Gábor, a szerkesztőségünk birtokába került levél szerint.

„Tájékoztatlak, hogy fegyelmi eljárást kezdeményezek ellened. A további komplikációk elkerülése érdekében, kérem, hogy a fegyelmi eljárás befejezéséig függeszd fel elnökségi tagságod” – zárja levelét Simon Gábor, akit többször próbáltunk elérni telefonon, de nem jártunk sikerrel.

Az MSZP miskolci szervezete csütörtökön kora délután közleményt adott ki az ügyben, melyben egyebek mellett azt írják: Fedor Vilmos egészen az elmúlt hétig tagja volt az MSZP miskolci önkormányzati kampányát segítő csapatnak.

„Felesége szándékairól nem tájékoztatott, s a történtek ismeretében arról sem beszélt, hogy az MSZP kampányában megszerzett információkat valóban a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel kezelte, kezeli-e. Magatartása miatt fegyelmi eljárás megindításáról határoztunk, ő azonban ebben nem kívánt részt venni, inkább kilépett az MSZP-ből. Az MSZP listáján szerzett önkormányzati mandátuma sorsáról nem nyilatkozott” – írják az MSZP közleményében, melyben a továbbiakban sajnálatukat fejezik ki Rózsa Edit és Fedor Vilmos döntése miatt, s úgy fogalmaznak: ügyükkel a továbbiakban nem kívánnak foglalkozni.

Az új információk függvényében, cikkünket folyamatosan frissítjük.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!