Belföld
Budapest: meg lesz tartva a tűzijáték
2014-08-20 19:38





Az eddig beérkezett jelentések alapján az ünnepi tűzijátékot a terveknek megfelelően meg lehet tartani - közölte a Honvédelmi Minisztérium Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH).
A hivatal közlményében azt írta, a jelenlegi előrejelzések értelmében a kilövés idején várható időjárás sem a biztonságos lebonyolítást, sem a látvány értékét nem fogja érdemben befolyásolni. Már azok az uszályok is elfoglalták helyüket a Dunán, amelyekről a tűzijátékot lövik majd fel - tette hozzá a HM NRH.Közben az Országos Meteorológiai Szolgálat Nógrád, Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyében, valamint Budapesten visszavonta a korábban a heves zivatar, illetve felhőszakadás veszélye miatt kiadott riasztásokat, figyelmeztetéseket. Az ország többi megyéjében azonban továbbra is elsőfokú figyelmeztetések vannak érvényben - írja az MTI. Az orzság keleti felében első fokú riasztás van érvényben, itt helyenként előfordulhat eső illetve zivatar, több helyen feltámadhat a szél. Az itteni ünnepségekről érdemes a regionális hírforrásokból tájékozódni. A fővárosban este 9-kor kezdődik az ünnepi tűzijáték. MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-02-17 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.