Közélet

Megkezdődtek az állami ünnepségek

2014-08-20 09:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Szakadó esőben, az ünnepélyes zászlófelvonással megkezdődött az állam augusztus 20-ai ünnepsége. A központi ünnepi rendezvények nyitóeseményén részt vett Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a kormány több tagja, köztük Hende Csaba honvédelmi miniszter. A lobogó felvonása után 119 honvédtisztjelölt tette le le katonai esküjét. Az érdeklődőket katonai bemutatókkal és zenével várják a Kossuth térre.

Áder János köztársasági elnök szerint az elmúlt ezer év nemzedékeinek sorsa azt taníthatta, hogy nekünk, magyaroknak az igazságunkat, az érdekeinket magunknak kell képviselnünk, és érdekeink gyakran csak mások érdekeivel együtt érvényesülhetnek. „Megtanulhattuk, hogy a minket megillető tiszteletet nekünk magunknak kell megkövetelnünk, miként azt is, hogy ezt a tiszteletet a másoknak megadott tisztelettel érdemelhetjük ki” - mondta el az államfő szerdán, az augusztus 20-ai ünnepélyes zászlófelvonást követően, a budapesti Kossuth Lajos téren tartott állami rendezvényen. A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy értékeinket csak a nyugati polgárosodás révén gyarapíthatjuk, országunk függetlensége pedig nem adomány, hanem olyan felbecsülhetetlen érték, amelyért minden nemzedéknek meg kell küzdenie.
MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!