Belföld

Augusztus 20-i programok az országban

2014-08-20 08:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Bár az előrejelzések szerint az időjárás nem kedvez majd kifejezetten az államalapítás ünnepén, mégis számos programmal készülnek országszerte a szervezők. Összegyűjtöttük a legígéretesebbnek hangzó eseményeket.

Mesterségek Ünnepe: Immáron hagyománynak számít a Budai Várban 28. alkalommal megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepe, mely a szokásosnál hosszabban, 5 napon át tart idén, augusztus 16 és 20. között. A közel 800 mesterember közül idén a fémművesekre esik a legnagyobb figyelem, hiszen kiemelt témaként ők állnak majd a fesztivál középpontjában. A Mesterségek Ünnepének továbbra is célja, hogy bemutassa a még élő ritka kézműves hagyományokat, mely mögött a régmúlt emberének találékonysága, ízlése és kitartása is érződik.
 
 
Szegedi Szabadtéri Játékok: A 83 éves Szegedi Szabadtéri Játékok 2014-es évada ismét széles választékkal, valódi népszínházi kikapcsolódással várja a nézőket. A program kínálatában az alábbi előadások kaptak helyet: Zorba, a görög, A csárdáskirálynő, Elfújta a szél, Svejk, Páratlan páros 1., Háry János, Szegedixie Gála, Indul a bakterház, Mamma mia!
 
 
XXI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár: Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a fesztivált, amely hazánk egyik legjelentősebb, de méreteit tekintve is a legnagyobb nemzetközi folklórfesztivál. A résztvevő országok: Brazília, Bulgária, Ciprus, Costa Rica, Csehország, Elefántcsontpart, Görögország, Grúzia, India, Kuba, Lengyelország, Olaszország/Szicília, Oroszország/Szibéria, Peru, Románia, Szerbia, Tajvan, Törökország, Magyarország.
 
 
Borfesztiválok: A Balaton számos pontján ezekben a napokban kerülnek megrendezésre a Bornapok, -hetek vagy -fesztiválok. Hatodik alkalommal rendezik meg Badacsonyban a Rózsakő Fesztivált a "Hegy, víz, bor és szerelem" jegyében! A legenda szerint azok a párok, akik ráülnek a rózsakőre, egy éven belül összeházasodnak és boldogan élnek míg meg nem halnak. A szórakoztató eseményeken, koncerteken kívül gazdag állandó programok is várják a vendégeket: bortúra nosztalgia terepjáróval, városnéző kisvonat, régiójáró busz, kulturális lehetőségek. Balatonfüreden a Borhetekre látogathatunk ki. A borosgazdák a Tagore sétányon felállított , hangulatos borsátraikban három hétig várják a vendégeket. 1932 óta minden év augusztusában rendezik meg a városban a Borheteket, amelyen a borvidék legjobb nedűi kóstolhatók. A borünnep az ország leglátogatottabb és legnevesebb gasztronómiai fesztiváljainak egyike. Az Almádi Borfesztivál pedig húsz napon át tartó vigadalommal várja az érdeklődőket. Estéről estére változatos zenei műsor, sztárvendégek gondoskodnak a jó hangulatról, láthatunk versenytáncosokat és folklór-műsort. A kicsiket gyerekműsor várja, s kipróbálhatják a népi mesterségeket is.

Debreceni Virágkarnevál: A város legnagyobb és az ország egyik leghíresebb rendezvénye, hagyományosan több százezer látogatóval. Öt napon át, szórakoztató, könnyedebb műfajok jelennek meg a Kossuth téren. A fellépők kiválasztásánál az ismertségen kívül fontos az is, hogy az adott műfajban értéket közvetítsen. Európa egyetlen karneválján sem mutatnak be ekkora virágkompozíciókat. Az - újkori történelmét tekintve - több mint negyvenéves múltra visszatekintő rendezvény augusztus 20-hoz, Szent István napjához és az új kenyér ünnepéhez kötődik.
 
 
B.my.Lake: Aki esetleg még nem fesztiválozta ki magát a nyáron, annak jó választásnak tűnhet a Balatonvilágoson megrendezésre kerülő könnyűzenei fesztivál, a B.my.Lake. A szervezők idén nívósabb programmal készülnek a techno, tech house, dnb, electro, minimal és EDM rajongóinak. A fesztivál a Balaton egyik legszebb partszakaszán a Club Aliga területén kapott otthont, ahol 6 színpadon több mint 120 DJ-vel várják a partizni vágyó közönséget.

minap.hu
 
 




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!