Gazdaság

A magyar munkavállalók négyötöde szívesen dolgozna távmunkában

2014-08-18 18:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A munkavállalók négyötöde szívesen dolgozna távmunkában Magyarországon, azonban a munkahelyek még nem nyitottak az otthoni munkavégzésre - derül ki a Profession.hu felméréséből.

Az állásportál hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint elsősorban a 40-49 évesek, a szellemi munkát végzők, az államigazgatásban dolgozók és a saját tulajdonú céggel rendelkező munkavállalók támogatják a távmunkát. Ezzel szemben a dolgozók mindössze 15 százaléka, elsősorban felsővezetők és középvezetők kaptak eddig erre lehetőséget - írja a Profession.hu.

Míg Finnországban, Hollandiában és Amerikában a munkavállalók 25 százaléka távmunkában dolgozik, addig a magyar válaszadók 63 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén nincs lehetőség távmunkára és nem is tervezik a bevezetését, míg 12 százalékuknál már elérhető az otthoni munkavégzés.    

A több mint 100 munkavállalót foglalkoztató cégeknél nagyobb eséllyel dolgozhatnak irodán kívül, míg a kisebb, 30-nál kevesebb foglalkoztatottat alkalmazó cégeknél, valamint az államigazgatás, egészségügy és oktatás területén dolgozók nem látnak esélyt a változásra. Az utóbbiak szerint ezeken a területeken főleg a cég tevékenységéből adódóan, valamint adatbiztonsági kérdések miatt nincs és nagy valószínűséggel nem is lesz lehetőség a távmunka bevezetésére.

Egy korábbi kutatás szerint a munkáltatók elsősorban a vállalati kultúra hiányát, az adatbiztonság kérdését és a munkavállalók feletti kontroll csökkenését sorolják a legfontosabb visszatartó okok közé - olvasható a Profession.hu közleményében.

A felmérést az állásportál 3238 résztvevő megkérdezésével készítette.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!