Egészség

Csökkenteni kell a sófogyasztást az iskolákban, óvodákban

2014-08-16 14:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE menza_130115_ja_3.jpg

Változik a menzai gyermekétkeztetés januártól. Az új közétkeztetési rendeletet eredetileg szeptemberben vezették volna be, de sok konyha nem készült még fel a változásra. A rendelet szerint például csökkenteni kell a sófogyasztást az iskolai és óvodai konyhákban.

A Miskolci Közintézmény-működtető Központ konyháin régóta készülnek a változásra, amit az új közétkeztetési rendelet hoz majd. A központ csaknem húsz konyhájában naponta mintegy tizenhatezer adag ebédet készítenek, csaknem nyolcvan óvodát és iskolát látnak el a városban.

Zsóka Roland, a központ élelmezési igazgatója a Miskolc Televízió riporterének elmondta, be akarják tartani az évi tízszázalékos sócsökkentést. Hónapról hónapra, napról napra megnézik tehát, hogy mi az, ami kevesebb sót igényel, mi az, ami „el tudja viselni”. Ugyanakkor tudják azt is, hogy a zöldfűszerekkel is tudják növelni az ételek ízének intenzitását.

Az orvosok és a dietetikusok szerint a só, a cukor és a liszt úgynevezett „néma gyilkosok”. Már gyerekkorban is veszélyes a túlzott sófogyasztás, ami vesebetegséget és magas vérnyomást okozhat. Mint Csitári Nikolett, a megyei kórház dietetikusa is magyarázta, úgy, hogy a szervezetből vizet vonnak el, ezáltal a vér mennyisége megnő, és ez vérnyomásemelkedést okoz. A rendszeresen magas vérnyomásnak pedig a szív- és érrendszeri problémák kialakulásában jelentős szerepe van.

Ezeket a betegségeket szeretné megelőzni a kormány az új közétkeztetési rendelettel, aminek csak egy része a sófogyasztás csökkentése. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet vizsgálatai szerint évente több mint hat kiló sót fogyaszt egy felnőtt. Martos Éva, az intézet főigazgató főorvosa telefonon elmondta, a felnőtt lakosság fogyasztása hazánkban több mint háromszorosa a WHO által ajánlott napi öt gramm sómennyiségnek.

Kenyérből fogy a legtöbb, ezért az intézet a pékekkel már korábban megállapodott, hogy csökkentik a pékáruk sótartalmát is. A következő lépés, hogy januártól a sótartalomra vonatkozó intézkedések az ötévesnél fiatalabb gyerekek étkeztetésében lépnek hatályba.

minap.hu
Fotó: minap.hu archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!