Egyház

Balog: az Isten azt akarja, hogy kiválasztottak legyünk

2014-08-16 13:15

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az Isten azt akarja, hogy a magyarok kiválasztottak legyenek és benne legyenek az élet közepében – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a romániai Bere (Berea) felújított református templomában szombaton.

A politikus, református lelkész igehirdetésében szorongató érzésnek nevezte, hogy a magyar nemzet az idők folyamán az „élet közepéről” a történelem szélére került, ezzel pedig a Partiumban élő magyarok is a periférián, Magyarország és Románia közé szorulva érezhetik magukat.

A Partium neve az önismeretre és az alázatra vall, de azt üzeni számára az ige, hogy ez a vidék akkor is középen van, ha csak egy résznek is érzi magát, azaz „kézbe van véve” – fogalmazott Balog Zoltán.

A miniszter szavai szerint „ha követjük az Isten igéjét, akkor rájöhetünk, hogy a magyarok sorsát, sodortatását nem a történelem alakítja”, nem Washingtonban, Moszkvában, Bukarestben vagy Budapesten intézik, hanem ott, ahová a templomnak a tornya mutat.

Azért mutat felfelé, hogy „tudd, hogy a te sorsodat ott intézik Jézus Krisztus által” – mondta a miniszter, hozzátéve, „a te sorsod a megtartatás, a te sorsod az élet, a te sorsod a megmaradás”.

Balog Zoltán szavai szerint az egyháznak az a küldetése, hogy egyfajta felemelt mutatóujjként, figyelmeztető jelként ott legyen a világban, a tágabb és szűkebb közösségekben és rámutasson arra az igazságra és teljes üdvösségre, ami nélkül az élet nagyon keveset érne. Az egyház szolgálata mellett Istennek és a Bibliának a szava is egy mutatóujj – folytatta –, egy igazodási pont, amely egyedül az üdvösség szerzőjére, a szabadítóra, Jézus Krisztusra mutat. Ez a rámutatás azonban nemcsak például a papok, hanem „mindannyiunk dolga”.

Ezért figyelni kell az Isten által elmondottakra, mert ha nem így teszünk, akkor elsodródunk a célunktól – figyelmeztetett Balog Zoltán.

Az összefogás fontosságára utalva Balog Zoltán jelezte, „ha együtt vagyunk és együtt maradunk, akkor nagy baj már nem történhet.”

A magyar-román határ mellett, Nagykároly (Carei) közelében fekvő Bere református műemlék templomát a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, mintegy 100 ezer euró költséggel újították fel. A munkálatok során a templom falain páratlan, Zsigmond-korabeli freskókra bukkantak.

A szentelési ünnepségen Balog Zoltán mellett részt vett és beszédet mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, illetve több világi és egyházi méltóság is.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!