Belföld

Az NFM erősítené a fogyasztóvédelmet

2014-08-15 20:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Seszták Miklós egyebek mellet az állam és a fogyasztók közötti kapcsolat szorosabbra fűzését, és a hatékonyabb kommunikációt hangsúlyozta a tárcához került fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárság országjárásának első helyszínén Nyíregyházán.

A tárca pénteki közleménye szerint a nemzeti fejlesztési miniszter a fogyasztóvédelmi hatóság vezetőivel folytatott megbeszélésen felidézte, hogy a fogyasztóvédelem szakmai felügyelete a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) került a nemzetgazdasági tárcától, és bemutatta a fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkári feladatot ellátó Koszorús László Gáspárt.

A miniszter a kormány.hu-n megjelent közlemény szerint bejelentette azt is, hogy a minisztérium már dolgozik azon az előterjesztésen, amely a 2014-2018 közötti időszakra határozza meg a hazai fogyasztóvédelem jövőbeni irányait. A tárca arra is jelentős figyelmet kíván fordítani, hogy a fogyasztók minél szélesebb körben kapjanak információt a termékek minőségéről.

Koszorús László Gáspár arról számolt be, hogy szeptemberben megújul a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapja, ahol a fogyasztók átláthatóbban és szélesebb körben tájékozódhatnak. Emellett a hatóság új kommunikációs felületeken, a Facebookon és a Twitteren is megjelenik, valamint egy mobil-applikációt is kifejlesztenek.

Mivel a fogyasztóvédelemhez évente beérkező több mint 100 ezer panasz 20 százaléka a rezsicsökkentéssel kapcsolatos, ezért a rezsipontokat is megerősítik a közeljövőben - áll a tárca tájékoztatásában.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!