Külföld

Magyar fiatalok a londoni nemzetközi tudományos diákfórumon

2014-08-12 17:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Két magyar fiatal is részt vehetett a Londonban megrendezett nemzetközi tudományos diákfórumon – közölte a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) kedden az MTI-vel.

Az idén 56. alkalommal megrendezett London International Youth Science Forumon Magyarországot a Szegedi Tudományegyetem két hallgatója, Körmöczi Andor és Kopasz Tamás képviselte.

A szövetség közleményében ismerteti: a szegedi diákok előzőleg a MISZ által rendezett 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen mérették meg magukat, ahol második helyezést értek el, és megkapták a MISZ különdíját is „Játékkonzol hallássérülteknek” című pályamunkájukkal.

A július 23-a és augusztus 6-a között megrendezett londoni diákfórumra 64 országból mintegy 430 tudomány iránt érdeklődő fiatal érkezett. A fórum során bemutatóórákon és előadásokon vehettek részt, betekintést nyerhettek a londoni egyetemi rendszer működésébe is.

Az idei fórum fő témája az emberi bolygó volt: a globális felmelegedés és az energiagazdálkodás problémái, egyszerű fizikai effektusok mai, sokszor meghökkentő felhasználása, valamint a legújabb fizikai-kémiai eredmények bemutatása, jövőt meghatározó szerepe – áll a MISZ közleményében.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!