Sport

Női kézilabda Eb – tisztább a kép a kapitány szerint

2014-08-12 12:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az Európa-bajnoki keret kijelölésében tisztább a kép Németh András, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint.

A februárban kinevezett szakvezető a magyar szövetség honlapjának elmondta: a hétvégi, megnyert kecskeméti tornának köszönhetően közelebb jár elképzelt csapatához. Olyan játékosokat keres az adott taktikai elképzeléseihez és a struktúrához, akik Görbiczcel vagy éppen Tomorival együtt ezt meg tudják valósítani.

Hozzátette: az sem mellékes, hogy az utóbbi hónapokban sokkal jobban megismerték egymást, a játékosok az ő munkamódszereit, elképzeléseit és elvárásait, ő pedig a játékosok képességeit.

„Most már sokkal inkább meg tudok határozni személyre szabott feladatokat, és természetesen jobban látjuk a stábbal, hogy mire alkalmasak a kerettagok és mire nem” – fogalmazott Németh.

Hangsúlyozta: támadás és védekezés között csere nélkül akart játszani, de kiderült, hogy ez nem megy, így nyitottabb, agresszívebb védekezést szeretne megvalósítani és gyors támadójátékot.

A kapitány jelezte: ha ősszel nincs sérülés vagy formaingadozás, akkor – úgy érzi – már csupán egy-két kérdőjel van a decemberi Eb-re készülő keretben.

A horvátokkal közös kontinensviadalon szerinte képes lesz jó eredményre csapata, nehéz viszont megmondani, hogy az ellenfelek milyen formában lesznek.

„Sokismeretlenes az egyenlet, mi azért dolgozunk, hogy hazai közönség előtt minél sikeresebbek legyünk az év végén” – mondta Németh András.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!