Gazdaság

Miskolcot szeretik a turisták

2014-08-11 21:14

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE turistlilla.jpg

A KSH augusztus elején közzétette, az első féléves turisztikai statisztikai adatai szerint Miskolcon a vendégéjszakák száma az első félévben összesen 21,58 százalékkal nőtt a tavalyi adatokhoz képest, összesen 21.807 vendégéjszakával. A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó szállásdíj bevétele összesen 230.660.000 forinttal nőtt a 2013. évi hasonló adatokhoz képest, ami 34,3 százalékos növekedést jelent.

Az adatok szerint júniusban, mint minden évben, a májusihoz képes némiképp visszaesett a forgalom – ez az iskolai időszak vége, az érettségik, vizsgák ideje, emiatt inkább csak a hónap végén indulnak el az emberek pihenni. Ennek köszönhető, hogy a vendégéjszakák száma májushoz képest minimálisan (7 százalékkal) visszaesett – ugyanakkor az előző év júniusi adatokhoz képest 15,2 százalékkal nőtt.

A szálláshelyek összes bruttó szállásdíj bevétele azonban 47,4 százalékkal nőtt az előző év júniusi adatokhoz képest, több mint 58 millió forinttal költöttek többet a vendégek 2014 júniusában Miskolcon, a kereskedelmi szálláshelyeken, mint tavaly ilyenkor.
A külföldi vendégéjszakák száma 30,7 százalékkal nőtt júniusban a 2013. évi júniusi adatokhoz képest, az év első felében pedig összesen 19,3 százalékkal. Tavalyhoz képest idén júniusban a miskolci szálláshelyek külföldi bruttó szállásdíj bevétele 51,2 százalékos növekedést mutatott, az év első felében pedig 29,8 százalék volt a külföldi bruttó szállásdíj növekedés.

A belföldi vendégéjszakák száma 2013 I. feléhez képest 22,6 százalékkal nőtt az idei év első felében. A júniusi belföldi vendégéjszaka növekedés Miskolcon 11,9 százalékos volt az előző évhez képest. A kereskedelmi szállások belföldi bruttó szállásdíj bevétele 189,4 millió forinttal nőtt az előző év első feléhez képest. 

A város belföldi turisztikai imázskampánya május végén indult, mivel a hazai lakosság ekkor dönti el nagyrészt, merre indul nyáron nyaralni. A szeptember végéig tartó kampány sikerét az augusztusi statisztikák ismeretében már el lehet majd kezdeni elemezni.
Miskolcon a vendégek tartózkodási ideje 2 éjszaka. A szobakapacitás kihasználtság viszont jelentősen nőtt: a tavalyi 17,2 százalékról 23,8 százalékra. A TDM egyik legfontosabb célja továbbra is a Miskolcon tartózkodás idejének növelése.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!