Sport

Felavatták a Ferencváros új labdarúgó-stadionját

2014-08-10 21:03

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az angol Premier League-ben szereplő Chelsea elleni gálamérkőzéssel megnyitották a Ferencváros új stadionját, a Groupama Arénát vasárnap este.

A mérkőzés előtt Orbán Viktor miniszterelnök, Fürjes Balázs kormánybiztos és Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke mondott ünnepi beszédet.

A kormányfő úgy fogalmazott, az egész ország számára nagy nap a mai, mégis elsősorban a fradistáké, akiknek nagysága előtt még azok is megemelik a kalapjukat, akiknek nem „zöld-fehér vér” folyik az ereiben.

A miniszterelnök beszédében többek között nagyrabecsülését fejezte ki a fradistáknak a „Fradi-szívért”, amely szavaival élve mindig nemzeti, piros-fehér-zöld színű is volt. Köszönetet mondott a fradistáknak azért, hogy „a magyar nemzet szabadságát és függetlenségét a legnehezebb kommunista időkben is megőrizték és évtizedekig tartották a lelket a magyarokban”.

Orbán Viktor szintén köszönetet mondott az építkezésben résztvevőknek és háláját fejezte ki az ország valamennyi polgárának, hogy az új stadiont négy évvel azután sikerült felépíteni, hogy „Magyarország a csőd szélén tántorgott”.

„Megmutatták, hogy a magyarok sosem adják fel” – jelentette ki, végül köszönetet mondott a fradistáknak azért is, hogy fenntartották a világ egyik legnagyobb sportklubját.

Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos köszöntőjében a győzelemre helyezte a hangsúlyt, mert szerinte a stadionnal nemcsak a fradisták, hanem a budapestiek és a magyarok is győztek. Emlékezetett arra, hogy a Fradi csodacsapat, egy olyan magyar klub, amely egykor végigverte a világot, amelynek nem lehetett elvenni a nevét sem.

„Mostantól az új stadiont sem lehet elvenni, a miénk” – fogalmazott.

Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke mindazoknak köszönetet mondott, akiknek közük volt az építkezéshez, külön kiemelve Orbán Viktor szerepét is. Ugyancsak megköszönte a Ferencváros legendáinak, hogy harminc olimpiai aranyérmet nyertek, valamint a labdarúgóknak, hogy 28 bajnoki címet szereztek.

„Példaképekre van szükség, hogy mutassák a kicsiknek az utat” – jelentette ki a klubelnök.

Az ünnepi beszédek alatt szórványosan füttyszó hallatszott.

Az avató ünnepség végén kisfilmek segítségével felidézték a korábbi Üllői úti stadionok felejthetetlen pillanatait, a nagy győzelmeket, emlékezetes gólokat. Többször felcsendült a Fradi-induló, fehér galambokat engedtek el és a Magyar Honvédség néhány Grippen vadászgépe is átrepült a Groupama Aréna fölött, amelyek a műsorvezető szavaival élve mintegy védelmükbe vették az új stadiont.

A Ferencváros-Chelsea gálameccs 20.45-kor kezdődött.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!