Életmód

A furmintot ünneplik Mádon

2014-08-10 07:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Szeptember 5-én és 6-án ismét Tokaj-hegyalja büszkesége, a vidék őshonos szőlőjéből készített bora, a furmint lesz a főszereplő a mádi borünnepen. Ez lesz a negyedik alkalom, hogy Mád a házigazdája a Furmint Ünnepnek, ahol a felkínált kitűnő borok, az ízletes ételek és az ingyen látogatható, magas színvonalú kulturális programok felejthetetlenné teszik ezeket a napokat – mind az itt élőknek, mind az idelátogató hazai és külföldi vendégeknek.

A korábbi szüreti mulatságok, felvonulások hagyományaira épülő, de napjaink igényeit is figyelembe vevő rendezvény már eddig is segített abban, hogy a tokaji borok ismét világhírnévre tegyenek szert, és ott legyenek minden borfogyasztó nemzet borkínálatában. A mádi borászok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kitűnő adottságokat kihasználva egyre jobb minőségű, karakteres borokat állítsanak elő, és ezen az ünnepen be is mutatják, meg is kóstoltatják termékeiket.

Az idei Furmint Ünnep, miközben nem tér el a jól bevált hagyományoktól, jó néhány új elemmel is gazdagodik ebben az évben. Talán az egyik legfontosabb ezek közül, hogy részt vesz a rendezvényen a Tokaj Kereskedőház Zrt., mely a Tokaji Borvidék legnagyobb borászata. A magyar állam tulajdonában álló nemzeti pincészet a magyar borászati tradíció őrzője és védelmezője, és mint ilyen, a tokaji borok minőségi megújulásának és nemzetközi sikerének talán a legfontosabb letéteményese.

Bemutatkozik a Sichermann-ház is. A műemléképületet hosszú évek után idén újították fel, és szolgáltató házként vesz majd részt a település életében. A Furmint Ünnepen megtekinthető itt az a kiállítás, amit a házban talált hagyatékból, levelekből, fotókból állítottak össze, és amely a ház múltját és jövőjét is bemutatja.

Mindezek mellett idén először a rendezők arról is gondoskodnak, hogy sporttal, mozgással ledolgozhassák a vendégek az elfogyasztott ételek és italok következtében felvett bőséges kalóriamennyiséget. Lehet nevezni teljesítménytúrára, futóversenyre, dűlőtúrára, és némely verseny még értékes ajándékokkal is kecsegtet.

A gyerekeknek is rengeteg programmal készülnek a szervezők egész napra, több helyszínen. Kolompos koncert, bicikliverseny, kézműves foglalkoztató, táncház és a Szőlősgazda játszópark mellett sok meglepetés várja őket.

A rendezvény egyik nagyon fontos színtere a Furmint Korzó, Mád főutcáján, a Rákóczi úton, ahol bemutatkoznak a mádi és a tokaj-hegyaljai borok, kézművesek, iparművészek. Kényelmes székeken, napernyők alatt fogyaszthatóak a gasztronómiai kiállítók finomabbnál finomabb ételei. Az egész utca vásári forgataggá alakul utcazenészekkel, gólyalábasokkal, kisbíróval és minden tartozékkal, ami szükségeltetik egy igazán tartalmas szüreti naphoz.

A kulturális és zenei programok az eddigiekhez hasonlóan változatosak és mindenki számára élvezhetők lesznek. A szüreti felvonulás, a nyitott pinceprogramok, dűlőtúrák, kiállítások, szakmai programok mellett néptánc produkciók, népzenei koncertek is lesznek.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!