Sport

Szabó Dávid hazatért!

2014-08-09 10:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Alig telt el huszonnégy óra, hogy beszámoltunk a Vegyész RC Kazincbarcika férfi NB I-es röplabda együttesénél történt változásokról, és máris újabb, kifejezetten bombasztikus hírt kaptunk a klub háza tájáról! A jelek szerint nem vesztegetik az időt az egyesületnél, ahol hétfő óta tart a felkészülés az új bajnokságra.

david3.pngKorábbi írásunkból kiderült, hogy a barcikaiak komoly terveket szövögetnek az új idényre, ugyanis alaposan megerősítették csapatukat, és többek között szerződtettek egy brazil játékost, Georg Emmerich személyében. Dudás András edző azt mondta, hogy a legutóbbi hatodik helyezés után az új szezonban szeretnének harcban lenni az érmes pozíciókért.

Nos, az elképzelésből akár valóság is lehet, ugyanis pénteken a Vegyész RC Kazincbarcika mindenben megegyezett Szabó Dáviddal (képünkön), aki nyolc év után tér vissza nevelő együtteséhez, így az előttünk álló idényben ismét a klubot fogja erősíteni. A játékos Kazincbarcikán ismerkedett meg a sportág alapjaival, kirobbanó tehetségként könyvelték el, és nagyon korán, mindössze 16 évesen már profi szerződést kapott az olasz bajnokságban.  A magyar válogatott, 24 éves, feladó-átló az év elején Achilles-ín szakadást szenvedett, ami miatt több hónap kihagyás várt rá, de most már teljes értékű edzésmunkát tud végezni. 

Szabó 16 évesen állt légiósnak. Többek között volt az olasz Treviso, a Mantova a Verona és - a legutóbbi idényben - a Trentino játékosa is, de megfordult Szlovéniában és Ausztriában is. A Trentinóval klubvilágbajnoki bronzérmet szerzett 2013-ban, Brazíliában. Dudás András, a Vegyész vezetőedzője érthető elégedettséggel és örömmel nyilatkozott, többek között a következőket mondta a klub honlapján (vrck.hu) megjelent írásban: "Nagyon bízom abban, hogy Dávid hazatérése jót tesz majd Magyarország röplabdasportjának, hiszen az egyik legjobb magyar játékossal sikerült egyezségre jutnunk. A megállapodás csak egy évre szól, mert jövőre ismét egy nívós bajnokságban akar szerepelni, amit mi teljes mértékben megértünk és támogatunk."

Szabó Dávid a Vegyész hatodik nyári igazolása Toronyai Miklós, Csányi Tamás, Surányi István, Blázsovics Péter és a brazil-magyar Georg Emmerich után. A sportág kazincbarcikai, illetve borsodi barátai pedig máris dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen a nevekből arra lehet következtetni, hogy a csapat alaposan megerősödött, és bátor tervekkel vághat majd neki az október közepén kezdődő pontvadászatnak!

Doros L.  



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!