Külföld

Kijev büntetőintézkedésekkel akarja sújtani az ukrajnai szeparatizmus támogatóit

2014-08-08 16:56

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az ukrán kormány törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, amelynek alapján büntetőintézkedésekkel sújtja az ukrajnai "terrorizmust" és a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolását finanszírozó természetes és jogi személyeket.

Ezt Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök jelentette be Kijevben, a kormány pénteki zárt ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A kormányfő nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az intézkedés kiterjed majd az Európába irányuló orosz földgáz Ukrajnán keresztül történő szállítására is.
Jacenyuk elmondta, hogy a törvényjavaslatban felsorolt 26 féle büntetőintézkedés között van mindenféle tranzit leállításának lehetősége az ország területén keresztül, beleértve a légiközlekedést és a nyersanyagok szállítását is.

A szankciók kiterjedhetnek továbbá a listára kerülő személyek gazdasági, kereskedelmi tevékenységének megtiltására és bankbetéteik befagyasztására. A tilalom vonatkozhat privatizációra, licenszekre, műsorsugárzásra, illetve internetes szolgáltatásra is.
A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a parlament a következő, azaz jövő keddi plenáris ülésén elfogadja a törvényjavaslatot. Az előterjesztés értelmében ezt követően a kormány javaslata alapján a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) állítja össze a szankciókkal sújtandók listáját. 

Jacenyuk közölte, hogy a kormány 65 jogi személy felvételét javasolja a tanácsnak a szankciós listára. Ezek alapvetően olyan orosz tulajdonban lévő vállalatok és egyéb jogi személyek, amelyek támogatják és finanszírozzák az ukrajnai "terrorizmust" - azaz a kelet-ukrajnai szeparatisták tevékenységét -, és közvetlen kapcsolatban állnak az ukrán állam területén elkövetett bűncselekményekkel - mondta a miniszterelnök.

Kijev terroristáknak tekinti a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye Ukrajnától való elszakadásáért küzdő oroszbarát szakadárokat, akikkel szemben április közepén kezdett "terrorellenes hadműveletet", hogy visszaszerezze az ellenőrzést az általuk elfoglalt területek fölött.

MTI




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!