Kultúra

A zene és az extrémsport találkozása

2014-08-05 15:30

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE factory_fesztival_130816_fkcs_33.jpg

Kilencedik alkalommal találkozik fesztiváli körülmények között Miskolcon a zene és az extrémsport. A Factory Fesztivál ezúttal pénteken és szombaton várja a fiatalokat – több változás is várható idén.

A Factory Aréna és környezete ad otthont már 9. alkalommal a Factory Fesztiválnak. A hiphop és extrémsport központú, kétnapos buli minden évben augusztus elején várja a fiatalokat – akik érkeznek is szép számmal, s nem csupán a fiatalok kedvelik az egészen kivételes helyszínnel bíró fesztivált. A Kowalsky meg a Vega például videót is forgatott már itt az évek alatt.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót a Belvárosi Ligetben rendezték meg, ahol Janek Tamás fesztiválszervező elmondta, a helyszín egyedisége minden évben hatalmas pluszt jelent a fesztiválozóknak.

– Tavaly naponta hozzávetőleg 1500-an buliztak a Factory Fesztiválon. Idén is hasonló létszámra számítunk, bár az eddigi jegyeladás e felé a szám felé prognosztizálja a látogatószámot. Van változás a tavalyi évhez képest, mert igyekszünk a fesztiválozók igényeit fókuszban tartani – mondta, utalva rá, hogy a kevésbé kedvelt disco-s dj-ket elhagyják idén, s helyettük élőzenekaros bulik lesznek – ezt a vonalat a jövőben még inkább erősíteni kívánják a szervezők.

factory_feszt_sajtaj_140805_ja_2.jpg

A további célok között szerepel – s már ebben az évben ízelítő is lesz belőle –, hogy több külföldi formációt hoznának a miskolci fiataloknak. Ennek megfelelően idén a holland trió, a Dope DOD egyenesen Belgiumból érkezik a gyárba – egészen pontosan szombat estére.

Ami az élőzenés vonalat illeti abból is lesz már kínálat. Ezúttal a Magashegyi Underground és az Ivan and the parazol képviselteti magát.
Janek Tamás kiemelte, a hiphop részleg is erősödik – nagyrészt a hazai és helyi rap csapatok állnak majd színpadra. Érkezik többek között a Kilakikitt, a Hősök, Sub Bass Monster, Deniz, Funktasztikus és még sorolhatnánk a két nap felhozatalát.

A zene és az extrémsport kapcsolata nagyon erős, ezer szállal fonódnak össze. A Factory profiljában is tetten érhető a megállapítás, így ennek megfelelően a sport sem marad el – ezúttal sem. Várható dirt jump, freestlye dob-bemutató, de gurulnak, forognak majd a görkorisok, gördeszkások és a breakesek is.

Ezúttal karitatív akcióban sem lesz hiány, a civil programmal kapcsolatban Egri Zita, a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub progamszervezője elmondta, gold sprint-versenyt rendeznek a fesztiválhoz kapcsolódóan.

– Az akció nap nem egyedi eset lesz. Ez egy adománygyűjtés, a Gyermekváros lakói számára szeretnénk egy tartalmas élményhétvégét rendezni, ehhez várjuk majd a versenyen az adományokat. Kriza Ákos polgármester védnökségével elsőként a Factory Fesztiválon lesz ilyen akciónap, majd a Belvárosi Ligetben és a CineFesten is – árulta el.

Az akciónaphoz egy norvég finanszírozású alap pályázata segítette a klubot. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a szegénységből való kitörés lehetőségeire, ehhez pedig természetesen a sport eszközeit használják majd fel.

K. J.
Fotó: Juhász Á., minap.hu archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!