Kultúra

ArTúr Fesztivál szerdától Mezőtúron

2014-08-05 14:39

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

ArTúr elnevezéssel összművészeti fesztivál kezdődik szerdán Mezőtúron. A négynapos kulturális eseménysorozatot követően vasárnap tartják az Alföld egyik legrégibb hagyományőrző rendezvényének számító Túri Vásárt a Hortobágy-Berettyó menti településen.

Az elmúlt évek rendezvényeinek részvételi adatai azt erősítik meg, hogy nemcsak a mezőtúriak, hanem a térségben élők körében is népszerűek ezek a programok - mondta az MTI-nek Herczeg Zsolt, a város fideszes polgármestere, hozzátéve, hogy a város ezért szinte kötelességének érzi, hogy olyan kulturális kínálatot állítson össze, amelyben a hagyományápolás mellett mind több művészeti ág és alkotó számára bemutatkozási lehetőséget biztosítanak.
    
Az arTúr fesztiválon a fotózás iránt érdeklődők Kara Milán Nézőpontok című kiállítását tekinthetik meg, a népzene kedvelői a Kolompos és a Szeredás zenekart hallgathatják, a komolyzene rajongói Lévai Mária hárfaművész játékát élvezhetik, a könnyűzenei koncerteken pedig a Pokolgép, Tóth Gabi és a Neoton Sztárjai lépnek a közönség elé. A fesztivál eseményeinek többek között a Közösségi Ház, a Folk udvar, a városi galéria, a katolikus templom és a református templomkert ad helyet.
    
A vasárnapi Túri Vásárra az előzetes jelentkezések alapján az Alföld szinte minden részéből várnak szűcsöket, bőrdíszműveseket, lószerszámkészítőket, kézi szövőket, fazekasokat, valamint mézeskalács-készítőket, és több mint tízezer látogatóra számítanak.
    
Az évszázadokon át országos eseménynek számító Túri Vásárról legendák mesélnek, "sátrait" még egy népdal is megörökítette. Az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején átmenetileg elhalt, mert az akkori politika nem tartotta célszerűnek az egyéni termelők és kisiparosok vevőkörének fönntartását éppen Mezőtúron, az ország első szövetkezetinek kikiáltott városában. Emléke azonban tovább élt, és 1978-ban, a város fennállásának 600. évfordulóján újra megrendezték a vásári forgatagot.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!