Bűnügy

Házkutatást tartott a NAV egy szabolcsi alapítványi iskolánál

2014-08-05 10:26

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Házkutatás után zárolta az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapítványi iskolának, valamint vezetőinek vagyonát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a gyanú szerint az intézmény visszaélt a tanulói után kapott állami támogatással - közölte az adóhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.


Jánvári-Stefán Regina százados elmondta, a pénzügyi nyomozók 2009-re visszamenőleg vizsgálták a szabolcsi településen működő alapítványi iskola tevékenységét. Az iskola a Magyar Államkincstártól éveken keresztül igényelt és kapott állami támogatást olyan tanulók után, akiknek egy része soha nem járt az oktatási intézménybe, másik részük pedig jóval túllépte a megengedett hiányzási keretet.
    
A jelentett tanulói létszám alapján az iskola mintegy 42 millió forintnyi állami támogatásban részesült - ismertette a sajtóreferens.
    
Elmondta, a nyomozók a helyszíni szemlén azt is észlelték, hogy volt olyan osztályterem, ahol mindössze egy diák vett részt az órán. A bizonyításhoz szükséges okiratok beszerzését követően zárolták az iskolának és az intézmény vezetőinek vagyonát 32 millió forint értékben.
    
Az ügyben eddig három nőt hallgattak ki gyanúsítottként jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt - tette hozzá a sajtóreferens.

MTI




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!