Városinfó

Hamarosan átadják a most már fedett, kettes jégpályát

2014-08-02 14:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegcsarnok_140802ml_4.jpg

Egy országosan is egyedülálló, sport-, szabadidős és kulturális komplexum jött létre Miskolcon. A népkerti kettes jégpálya befedésével a városi Szabadidőközpont egy egész évben használható létesítménnyel gazdagodott. Az ünnepélyes átadás a jövő héten lesz.

Szinte teljesen befejeződtek a népkerti kettes jégpályán a munkák. A Jégcsarnokéval megegyező tetőszerkezet elkészült, és már a terepet rendezik.

jegcsarnok_140802ml.jpg

– Igyekszünk minél több élő anyagot felhasználni az építkezésnél. Ennek a koronája az úgynevezett lamellás tetőszerkezet, ami két miskolci tervező, Rostás László és Andorkó András munkája – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Egri István, a Miskolci Városi Szabadidőközpont igazgatója.

A tervek szerint novembertől négy hónapon át boríthatja jég a pályát. Itt edzenek majd a Miskolci Jegesmedvék utánpótláscsapatai, a mű- és szinkronkorcsolya klubok, de a közönségkorcsolyázásnak is lesz helye. A jégmentes időszakban pedig bármilyen, nagyobb helyigényű rendezvénynek otthont adhatnak.

jegcsarnok_140802ml_2.jpg

– Azt gondolom, nincs akadálya, hogy a jövő héten, kedden ünnepélyesen átadjuk az új létesítményt. Nagyon remélem, az időjárás is jó lesz, bár most már nyugodtan eshet, mert fölöttünk fedél van – mondta Egri István.

A 180, illetve a kiegészítő fejlesztésekkel együtt 200 millió forintos beruházás taós forrásból valósult meg, amihez a pályázati önrészt a város önkormányzata biztosította.

J. I.
Fotó: M. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!