Közélet

Avasi Jelenlét – konkrét problémák megoldásával segítik a közösséget

2014-08-01 18:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE avas_szoc_140731_fkcs_2.jpg

Különböző szakemberek folyamatos, aktív, támogató jelenléte. Ez az alapja a Megújulás – Jelenlét az avasi lakótelepen elnevezésű projektnek, aminek elindításáról a csütörtöki rendkívüli közgyűlés döntött. A célja pedig az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került emberek segítése, és hogy az egyes társasházak, lakók konkrét, egyedi problémáira megoldást találva az egész avasi közösséget megerősítsék – segítsék visszarendeződését a normál kerékvágásba.

Az Avason olyan társadalmi problémák jelentek meg, amelyekre az elmúlt huszonöt évben Magyarországon nem sikerült egyértelműen jó választ találni, sőt, sokszor még a jól feltett kérdésekig sem sikerült eljutni, mondta a háttérről Schweickhardt Gyula, a program polgármesteri megbízottja. Hozzátette: a város vezetése az avasiak valós problémáira keres megoldást.

A kipróbált modellek alapján indított program keretében a város együttműködési szerződést köt egy civil és egyházi szervezetekből álló konzorciummal, aminek tagja gesztorként a leszakadó közösségek integrálásában tapasztalt Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Avason aktívan jelenlévő Dialóg Egyesület és Jezsuita Közösség, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat. Ők jelentik a szakmai hátteret, a város pedig biztosítja a szükséges forrást, a működési feltételeket.

– Ezen szervezetek jelenléte garanciát adhat arra, hogy látszatintézkedések helyett érdemi változások kezdődjenek. A város és a konzorcium közötti kapcsolat szoros lesz. Így például hetente találkozunk, megbeszéléseket tartunk, így azonnal reagálni tud a felmerülő problémákra az önkormányzat, és akár az érintett holding tagvállalatok is. Ez is fontos része lesz a programnak – hívta fel a figyelmet Schweickhardt Gyula, a program polgármesteri megbízottja.

avas_szoc_140731_fkcs_7.jpg

A szerződések megkötése után, várhatóan két hét múlva induló munka kulcsszava a névben is szereplő jelenlét. Ehhez nyolc kijelölt területen kilenc helyiséget, köztük több egykori fészekrakós lakást biztosít az önkormányzat, ezekben rendezik be közösségi tereiket a szervezetek. A helyszíneket úgy választották ki, hogy ott legyen a legközelebb a segítség, ahol a létező – együttélési, eladósodottsági – problémák alapján leginkább szükséges.

– A segítség folyamatosan jelen lesz a lakótelepen. Részesei leszünk az itt élő emberek mindennapjainak, és mindaddig velük leszünk, amíg csak szükséges. Nem hivatali időben gondolkodunk, az általunk tanulmányozott veszprémi, pécsi példák alapján mondhatom, este 10 óráig, vagy akár valóban 24 órán át is jelen lehetnek a szervezetek. Segítenek az adósságkezelésben, életvezetésben, pályaorientációban, a fiataloknak délutáni programokat vagy korrepetálást nyújtanak. És nem csak az adott társasházban élőknek. A program nyitott, így mondhatjuk, hogy a városrész második ütemét teljesen le tudja fedni – hangsúlyozta Schweickhardt Gyula.

A munka a konkrét problémák felmérésével kezdődik, ezek megoldására egyedi válaszokat adnak majd a szakemberek – egymással is folyamatosan konzultálva, egymástól is tanulva. És természetesen a társasházi közösség beleegyezésével. Egy negyven ezres városrész problémáit ugyanis nem lehet általában megoldani, egy lépcsőház közösségének konkrét gondjait azonban igen.

– A szakmai részről nem tisztem nyilatkozni, azonban hadd hozzak két konkrét példát. A felzárkóztatás, a rehabilitáció részeként lehetőséget teremtenek tisztálkodásra, mosásra is. Előfordulhat ugyanis, hogy valakit már kizártak a szolgáltatásból, de van benne akarat, részt kíván venni az adósságkezelő programban, és addig is biztosítható számára így a méltó életvitel, amíg az előbbi eléri célját. A másikat Veszprémben láttuk. Kamera és portaszolgálat kellett ahhoz, hogy megszüntessék a szemét kidobálását az ablakon: ezek segítségével ugyanis reggelre mindig visszavitték annak az ajtaja elé, akitől származott – érzékeltette a módszerek sokrétűségét a polgármesteri megbízott.

avas_szoc_140731_fkcs_1.jpg

Hozzátette: az eredmények ilyen apró lépésekből születnek majd meg. Azonban tudni kell, a társadalmi sebek hosszú idő alatt gyógyulnak, ennek ideje években mérhető, egy hosszú út első lépéseit tesszük most meg. Természetesen vannak mérhető elemek, például meg tudják majd nézni, adott idő alatt nőtt-e a fizetési hajlandóság a közösségben. Az igazán mérvadó azonban az lesz, mikor kezdik el érezni az ott élők a változást.

Erre az évre 33 millió forintot biztosít a működési és beruházási költségekre az önkormányzat saját költségvetése terhére. A most öt évre tervezett program következő évi finanszírozását a beruházási tétel természetesen már nem terheli, ugyanakkor szeretnének bevonni pályázati forrásokat is.

– Több minisztérium felől már most nagy érdeklődést tapasztalunk, mert ilyen nagyságrendű és sokrétű programra még nem volt példa az országban. Így a segítők, illetve a szociális munka számára is komoly szakmai fejlesztési lehetőséget jelent. Ezért is fontos, hogy a program nem zárt a többi szervezet előtt sem, lehet csatlakozni a későbbiekben is.

Cs. M.
fotó: F. K. Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!