Közélet

Továbbfejlesztik a rendszámfelismerő rendszert

2014-08-01 09:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ellenorzes_bodoteto_140429_ja_21.jpg

Az országban elsőként Miskolcon alakult meg az önkormányzati rendészet a korábbi közterület-felügyeletet továbbfejlesztve. Ennek megfelelően sok technikai fejlesztésre volt szükségük, mára azonban az eszközök tekintetében is élen jár a Miskolci Önkormányzati Rendészet.

A megalakulás után a megfelelő gépkocsiállomány fejlesztésre szorult, előbb két Dacia Duster terepjárót kaptak, majd később egy csapatszállító mikrobusz is beszerzésre került, amelyek nagyon megkönnyítik a munkát. A létszám és a növekvő feladatok azonban további autóbeszerzéseket tettek szükségessé. Mint Vincze Csaba, a rendészet igazgatója elmondta, már Miskolcon van a két újabb Dacia terepjáró, jelenleg zajlik a forgalomba helyezésük és a felmatricázásuk, a jövő héten már ezeket is használatba tudják venni.

Tavaly augusztusban debütáltak először egy ellenőrzésen a Testvérvárosok utcáján a kutyachipeket olvasó kézi szkenner készülék, amelyeket kifejezetten az ebek ellenőrzésére szereztek be. Azóta természetesen már rengeteg helyen bevetették őket, nem csak a családi házas övezetekben, de a lakótelepeken is használják, hiszen ezeken a városrészeken is sok ebet tartanak.

Idén májusban elindult a kerékpáros járőrszolgálat is a rendészetnél, amellyel – akárcsak a megalapítással – ismét élen járt Miskolc. A város idegenforgalmi szempontból kiemelt területein indították el a kerékpáros járőrszolgálatot, első körben négy biciklivel. A közterület-felügyelők közül hat embert választottak ki, őket azóta a város szinte minden pontján láthatták már a miskolciak kétkerekűikkel. A helyváltoztatás gyorsabb és hatékonyabb így, mint a gyalogos szolgálat esetében, ugyanakkor szerették volna a nap mint nap ellenőrzött terület nagyságát is növelni. A tapasztalatok későbbi áttekintése után adott helyzetben bővítenék is a kerékpáros rendészek körét.

ellenorzes_ruzsin_140513ml_24.jpg

Május közepén komoly eszközfejlesztés érkezett a rendészethez olyan eszközökből, amelyek jelentősen segítik a rendészek intézkedési lehetőségét és saját védelmét. A kényszerítő eszközökről van szó, melyek a bilincs, a vegyi eszköz (gázspray) és a rendőrbot, de ez később kiegészül majd a szolgálati kutyával is. A testi kényszer és a kényszerítő eszközök használatát persze törvényi előírások szabályozzák, ezeket a rendőrségtől kapott képzésen a közterület-felügyelők és mezőrök megtanulták, sőt vizsgázniuk is kellett, hogy szükség esetén megfelelően használhassák őket.

De kipróbáltak már egészen egyedi eszközöket is, így például elsőként Miskolcon, a Vass Albert utcában emelkedett levegőbe egy drón, hogy segítse az összehangolt ellenőrzést. A drón felszállva, a levegőből közvetített kameraképpel és fotók készítésével segítette a munkát. A próba jól sikerült, így vélhetően a jövőben máskor is segíteni fogja ilyen eszköz a razziákat.

A tesztelések után már élesben működik a belvárosi rendszámfelismerő rendszer, ennek lényege, hogy a belvárosba behajtó autók rendszámát tudják ellenőrizni, és így azt, hogy engedéllyel hajt-e be a védett övezetbe. A rendszert azonban szeretnék még továbbfejleszteni. Mint Vincze Csaba portálunknak elmondta, egy olyan program kifejlesztését kérték, amely maximálisan automatizálja a rendszert és a lehető legtöbb információt képes megszerezni. Az elképzelés az, hogy miután a kamera lefotózza az autót, a rendszámot nem csak a védett övezetbe engedéllyel behajtók listájával veti össze, hanem a BM rendszerével is, így abban az esetben is jelez, ha lopott autóról van szó, vagy körözött járműről. A begyűjtött adatokat automatikusan egy űrlapon rögzíti, így a rendészet munkatársainak már csak ezt, illetve a riasztásokat kell majd ellenőrizniük.

Ilyen kamerarendszert a város bevezető útjaira is terveznek, ezekhez a közbeszerzési eljárást már kiírták, természetesen már azokkal a továbbfejlesztett paraméterekkel, amelyeket a belvárosi rendszernél is szeretnének.

Ahogy kiírták már a közbeszerzési eljárást, – sőt lassan a pályázat határideje is lejár – az új GPS alapú rádiórendszerre. Ez minden kolléga pontos helyét jelezni fogja majd egy térképen. Ezt a rendőrség tevékenységirányítási központjában is megtehetik majd, így egyszerűbb lesz járőrt küldeni valahová, hiszen tudják majd, ki van a közelben. Emellett a rádió közvetlen kapcsolata a rendőrséggel azt is jelenti, hogy könnyebben tudnak majd kommunikálni, segítséget kérni és így együttműködni is, tette hozzá Vincze Csaba.

minap.hu
fotó: minap archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!