Közélet

Adósságmentésre számít a MISEK is

2014-07-29 21:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Több mint 10 milliárd forint adósságmentő támogatást kapnak az egészségügyi szolgáltatók. Tiba Sándor, a MISEK főigazgatója híradónknak elmondta, remélik, hogy ők is kapnak a támogatásból. Az intézmény adóssága ugyanis 650 millió forint.

Monitorok és megfigyelőgépek a MISEK belgyógyászatán. Ezeknek, mint ahogy az intézmény összes berendezésének a fenntartását és javítását a kórház intézi. Az intézmény 1520 fekvőbeteg ágyon több mint 40 ezer beteget lát el egy évben. Az összes vizsgálat és gyógykezelés a kórház költségvetését terheli.

– Például, amit kevesen tudnak, az intézményben fekvő betegek gyógyszerelése nem társadalombiztosítási finanszírozás alapján lévő gyógyszerköltség, hanem mi teljes árat fizetünk a gyógyszerekért – mondja a főigazgató.

A járóbeteg-ellátásról pedig még említés sem esett. Évente mintegy 1,6 millió ember fordul meg a kórházban. A vizsgálatok és kezelések költségeit ebben az esetben is a kórház állja. Erre pedig még jön például a villanyáram és a víz díja is, amit az intézmény nem lakossági áron vásárol. Így talán nem meglepő, hogy mindenhol tartozások halmozódtak fel. A MISEK adóssága 650 millió forint. Szükség van a támogatásra. A kormány július közepén jelentette be a költségvetési zárolást, ez azonban az egészségügyet nem érinti.

– Elfogadta a kormány azt a javaslatot, amely alapján az egészségbiztosítási alap időarányos tartalékaiból többlettámogatást kaphatnak az egészségügyi szolgáltatók – mondta el Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára.
Ez a többlettámogatás az egészségbiztosítási alap 14 milliárd forintos céltartalékából származik. Ezt az intézmények 75 százalékban a lejárt szállítói tartozásuk kiegyenlítésére, 25 százalékban pedig a működési feltételeik javítására fordíthatják.

Spilman N.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!