Sport

A szenvedés hetei jönnek

2014-07-29 12:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmacik_sapafehervar_140330ml_6.jpg

Az elkövetkező hetekben iszonyú kemény munka vár a Jegesmedvék felnőtt csapatára: célegyenesbe fordul ugyanis a felkészülés a MOL Ligára. Minderről Majoross Gergely vezetőedzővel beszélgettünk.

– A csapat felkészülése – időben – nagyjából a felénél tart. Milyen tapasztalataid vannak a játékosok eddig elvégzett munkájáról, és mit mutatnak az eddigi két teszt eredményei?
– Májusban és júniusban csináltuk végig a teszteket a magyar játékosokkal, illetve bekértük ugyanezen feladatok eredményeit a légiósoktól is, így most egy teljes adatbázis áll a rendelkezésemre. Nagyon örömteli számomra, hogy a játékosok a felmérések alapján átlagosan mintegy 30 százalékos javulást mutattak. Igaz ugyan, hogy a májusi feladatsort 3-4 hetes pihenő után végezték el a srácok, ám a javulás mindenképpen számottevő. A teszten a legjobb eredményt Dósa Krisztián érte el, őt követte holtversenyben Hajós Roland és Tóth Adrián, de valamennyi játékos jelentős előrelépést mutatott fizikai téren. Számomra az volt a lényeg, hogy mindenkinél lehessen látni az elvégzett munkát, azoknál is, akik önállóan, felügyelet nélkül dolgoztak. Az eredmények alapján száz százalékosan elégedett vagyok a fiúk elhivatottságával és munkamoráljával. Minden játékos elszánt és tettre kész, minden dicséretet megérdemelnek.

– Augusztus elején kezdődik a közös munka. Mi lesz a pontos menetrend?

– Augusztus 5-én, kedden – két kivétellel – már itt lesz az egész csapat, így másnap újra elvégezzük a csapattesztet. Csütörtökön és pénteken szárazedzések következnek, majd szombaton elindulunk a Tátrába, egy ötnapos magaslati edzőtáborba. Itt olyan körülmények között edzhetünk – gondolok itt az étkezésre, az elvégezhető munka minőségére -, ami egészen kiemelkedő. Többször voltam már itt játékosként és edzőként, így pontosan tudom, mit lehet itt elérni a csapattal. Fizikálisan és mentálisan is nagyon megterhelő lesz, de mégis élvezhető, változatos, nem megszokott. A cél nem más, mint a határok kitolása. Amikor ugyanis azt gondolják, hogy elértek a teljesítőképességük határára, akkor bebizonyítjuk, hogy van még bennük tartalék. Ám ennek megtapasztalása igen kemény lesz.

– A jeges felkészülés 18-án kezdődik. Nem késő ez egy kicsit, hiszen több csapat is addig már régen jégen lesz?
– Amikor mi elkészítettük a felkészülési tervet, már a későbbi liga-starttal számoltunk. Bizonyos hokikultúrákban még ennél is rövidebb a közös felkészülés, de például Kelet-Európában sokkal hosszabb, ez edzőfüggő. Úgy gondolom számunkra ez az ideális.
A jeges felkészülés első két hete iszonyatosan kemény lesz, biztos vagyok benne, hogy a fiúk már számolni fogják a napokat, hogy mikor kezdődik végre a bajnokság! Nagyon sok jeges és száraz edzés vár a csapatra, és az állóképesség megszerzésén túl már a játékrendszert is megkezdjük elsajátítani. Fontos cél, hogy a csapat „fejben” is megerősödjön, hiszen nagy dolgokat csak akkor tudunk elérni, ha túlmegyünk a kényelem határain. A felkészülés végén, szeptember 19-én a csapat készen fog állni a bajnokságra.

– A felkészülési mérkőzésekről mit lehet tudni?
– A meccsek időpontjait egyszerre szeretnénk nyilvánosságra hozni, és mivel van egy-két bizonytalan pontja a menetrendnek, ezért még egy kis türelmet kérek a szurkolóktól. A lényeg, hogy hat felkészülési meccs leszervezését kértem a menedzsmenttől, olyan megkötéssel, hogy ezek nagyobb része tőlünk sokkal erősebb ellenfél legyen. Úgy tűnik ezt sikerül megoldani, mert négy mérkőzést már biztosan játszunk komoly csapat ellen, a többi pedig nagyjából velünk azonos erejű lesz. Játszunk itthon és idegenben is, de még keresünk ellenfelet szeptember 10. utáni időpontra is, ami nem egyszerű feladat, hiszen akkor már minden környező országban elindul a bajnokság.

– A keret készen van, mennyire vagy elégedett a csapat összetételével?

– Úgy gondolom, hogy minden a terveim szerint alakult. A tavalyi keretből megtartottuk a számunkra legfontosabb játékosokat, és ez nagyon lényeges volt. A légiósokból óriási a kínálat, igazából csak pénztárca kérdése, ki milyen játékossal szerződik. Az idén hozzánk érkező kanadai játékosok rendkívül tapasztaltak, ráadásul magas szintű ligákból érkeznek, és a kívánságlistánk első felén szerepeltek. Próbáltam mindenkit leinformálni egy-egy korábbi edzőn, játékostárson keresztül, hiszen talán a statisztikáknál is fontosabb, hogy ki, milyen személyiség. Nagyon örülök, hogy ilyen szintű játékosokat sikerült idehoznunk. A magyar piac viszont nagyon szűk, ám itt is sikerült megszereznünk a kiszemelt srácokat. Mára Miskolc elérte, hogy szívesen jönnek ide hokisok, hiszen kiegyensúlyozottan, és jó körülmények között lehet fejlődni, dolgozni. Minden adott ahhoz, hogy a fiúk haladjanak az álmaik felé.
Újoncot is fogunk avatni Dósa Krisztián személyében, akiben én nagyon bízom, hogy be tud majd robbanni a MOL Liga mezőnyébe, ehhez minden adottsága meg van. Sok fiatalból hiányzik a megfelelő személyiség ehhez, ő éppen ebben erős. Elsősorban hátvédként számolok vele, de ha a helyzet úgy hozza, csatárként is jó teljesítményre képes.  Kemény munka vár ránk, de biztos vagyok benne, hogy meg is lesz az eredménye. Már nagyon várjuk szeptember 19-ét!



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!