Közélet

„A Hazáért mindent, a Hazát semmiért”

2014-07-29 10:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE nagy_haboru_kiallitas_140728_vcs_02.jpg

Az I. világháború kitörésének centenáriumán „A Hazáért mindent, a Hazát semmiért” címmel nyitottak meg kiállítást hétfőn az alsózsolcai Közösségi Házban. A tárlaton Rémiás Tibor történész kiemelte, a nagy háborúban „szép magyar hazánkért” küzdöttek hős katonáink. Az évforduló alkalmából bemutatták két alsózsolcai katona I. világháborús hadi és fogsági naplóját is.

Isonzo, Doberdo, Piave, Galícia, Przemy¶l – térképeken, korabeli újságok címlapjain tűnnek fel azok a helynevek, ahol az I. világháborúban magyar katonák küzdöttek a hazáért, s haltak hősi halált. A korabeli emlékeket – térképeket, újságokat, fegyvereket, fényképeket, kitüntetéseket, sapkajelvényeket – rendkívül gazdag kiállításon mutatták be Alsózsolcán. A miskolci Herman Ottó Múzeum mellett több magángyűjtő – köztük alsózsolcaiak is – a tárlat rendelkezésére bocsátotta – ahogy akkoriban nevezték – „a nagy háború” időszakát bemutató emléktárgyait.

A tárlatmegnyitó kezdési időpontjára csaknem teljesen megtelt a Közösségi Ház terme, fiatal és idős egyaránt kíváncsi volt az „emlékcsokorra”. A közönség soraiban voltak olyanok, akik talán halványan még emlékeznek az 1910-es évek második felére, voltak, akik szüleiktől hallottak az eseményekről, mások pedig már csak a történelemkönyvekből igyekeznek képet kapni az I. világháborúról.

nagy_haboru_kiallitas_140728_vcs_06.jpg

Mint Zsíros Sándorné, a település polgármestere is kiemelte megnyitó beszédében, a kiállítás nem titkolt célja az is, hogy a fiatal generáció tagjait is megismertessék „a nagy háború” borzalmaival. Ugyanakkor fel kívánták hívni mindenki figyelmét arra is, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló a történelemben.

A polgármester elmondta, a kiállítás attól is különleges, hogy bemutathatják két alsózsolcai katona – Karsza József és Orbán Károly – I. világháborús hadi és fogsági naplóját, mely „A Hazáért mindent, a Hazát semmiért” címet viseli. Kiemelte, minden alsózsolcai büszke lehet arra, hogy ez a rendkívüli kiadvány megszülethetett. Zsíros Sándorné megköszönte a két katona családjának, hogy rendelkezésükre bocsátották a naplókat, és a kiadványból egy-egy példányt át is nyújtott a kiállításon megjelent hozzátartozóknak.

nagy_haboru_kiallitas_140728_vcs_08.jpg

Rémiás Tibor történész beszédében hangsúlyozta, egyre több dokumentum és fénykép kerül elő és válik a szélesebb közönség számára is ismertté. Mint ismertette, az I. világháború 4 éve alatt 15 millióan haltak meg, a magyar emberveszteség – ha Nagy-Magyarország területét vesszük alapul – meghaladta a fél milliót. 3,5 millió katonát hívtak be, több mint 800 ezren estek fogságba, és 1,5 millióan sebesültek meg. Épségben alig 500 ezren tértek haza.

A történész kiemelte: a katonák „szép magyar hazánkért” indultak harcba, azonban közös volt bennük az is, hogy valamennyien istenhívők voltak, és bajtársaiért mindenki feláldozta volna az életét.
– A család volt a legfontosabb a számukra, mindig rájuk gondoltak, sokaknál egy-egy fénykép is ott lapult a zsebben róluk, hogy erőt meríthessenek belőle. A győzelembe vetett hiten kívül a remény éltette katonáinkat. Remény, hogy ha helyt állnak, a jövő sokkal szebb lesz – fogalmazott Rémiás Tibor.

nagy_haboru_kiallitas_140728_vcs_11.jpg

A megnyitót követően megkoszorúzták az I. világháború hőseinek emlékművét, az emlékezők egy-egy szál fehér virággal rótták le kegyeletüket, majd ünnepi műsor következett.

K. I.
Fotó: V. Cs.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!