Közélet

Búcsú, ünnep, megemlékezés Kozma Imre atyával

2014-07-28 14:35

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

25 évvel ezelőtt, Kozma Imre atya vezetésével alakult meg hazánkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Észak-magyarországi szervezet pedig az elsők között csatlakozott a segítő mozgalomhoz, alig egy évvel később. Az elmúlt hét végén az alapító elnök adott ünnepi szentmisét a Szent Anna napi római katolikus búcsún – abban a templomban, ahol 24 éve alakuló ülését tartotta a regionális szervezet.

Mint a minap.hu is beszámolt róla, vasárnap megtartották a Szent Anna napi római katolikus búcsút a szent nevét viselő belvárosi templomban, amit szombaton egész napos szentségimádás előzött meg, az egyes egyházközségek imaóráival.

szent_anna_bucsu_140727ml_08.jpg

A szabadtéri ünnepi szentmisét Kozma Imre atya, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke mutatta be. Mint Szarvas Péter, a Szent Anna templom plébánosa érdeklődésünkre elmondta, kimondottan az idei búcsúra hívták meg Kozma Imre atyát, hogy ő mutassa be az ünnepi szentmisét. A meghívás apropóját az adta, hogy 25 évvel ezelőtt, 1989. február 10-én az ő vezetésével alakult meg hazánkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Alig egy év múlva létrejött aztán az Észak-magyarországi regionális szervezet is – az alakuló ülést pedig a Szent Anna templomban tartották.

– Idén tehát a búcsút összekapcsoltuk az erről való megemlékezéssel – fűzte hozzá Szarvas Péter. S ki mást hívhattak volna meg az egyházközség életében rendkívül fontos eseményre, hogy mutassa be az ünnepi szentmisét, mint a magyarországi szeretetszolgálatot alapító Kozma Imre atyát?

szent_anna_bucsu_140727ml_46.jpg

Míg a Szent Anna napi búcsú a plébániatemplom számára kiemelt esemény, addig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egész évben ünnepel – idén 25 éve annak, hogy Kozma Imre atya vezetésével megalakultak. Mint Hrotkó László, a szeretetszolgálat Észak-magyarországi régióközpontjának titkára érdeklődésünkre elmondta, a cél az elmúlt 25 évben sem változott, azaz továbbra is segíteni a rászorulókon és a szegényeken. A negyed évszázados fennállást természetesen igyekeznek egész évben ünnepelni, országszerte rendeztek és rendeznek is még programokat – a régióközpont segítő szervezésével is.

Mint a régiótitkár ismertette, augusztus elején, Tatán rendeznek majd ifjúsági találkozót, ahová az ország minden részéből – sőt az ország határain túlról is – érkeznek fiatal önkéntesek és munkatársak. Szegeden a mozgáskorlátozottak számára szerveznek tábort – ebből a munkából is kiveszi a részét a miskolci központ. Az év további részében pedig több olyan eseményen is részt vesznek majd, ahol megemlékeznek a fennállásuk 25 éves évfordulójáról.

minap.hu
Fotó: M. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!