Szociális

Nyári programokat szerveznek a gyerekeknek

2014-07-27 09:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A miskolci családsegítő szolgálat idén nyáron is bőséges elfoglaltságot kínál a gyerekeknek. Összesen 11 tábor indul számos programmal, jóval a piaci ár alatt. Egyes foglalkozások a kreativitást fejlesztik, de választhatunk túrákban, strandolásban és kirándulásban gazdag tábort is. 

csellengok_140724ml_1.jpg

Sokféle módon próbálják megelőzni, hogy "csellengő" gyermekcsapatok lézengjenek a szünidőben a lakótelepeken. A gyermekjóléti és családsegítő szolgálat tevékenységi körének egyik legmeghatározóbb feladata a szabadidős programok szervezésre gyerekek számára, a nyári időszak e tekintetben kitüntetett. Folyamatosan mennek a napközis és bentlakásos táborok – mondta el portálunknak Földessy Judit, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény igazgatója.

Mint megtudtuk idén összesen három bentlakásos és nyolc napközis tábort szerveztek.  A bentlakásos táborokat illetően foldesi_judit_0412_fkcs.jpgválaszthatunk családi tábort is. A központ több éve szervez erdélyi utakat. A Kőrispatakra látogató családok vendégházakban lakhatnak, falusi körülmények között. Az út teljes egészében szervezett, az ár magába foglalja az utazás költségét, a napi háromszori, bőséges étkezést és számos programot.

Fonyódligeten idén is megtartották az Erzsébet tábort. Az egy hetes kormányzati programra pályázni lehetett, minden turnus új pályázati kiírást jelent. 2014-ben a központ egy pályázatot nyert, mely 40 gyerek nyaralását fedezte. A szállás, étkezés és a programokon való részvétel ingyenes. Az útiköltséget a családoknak kell biztosítaniuk.

A pályázatban különösen hátrányos helyzetű gyerekek vehettek részt, kiválasztásuk gondozói javaslat alapján történt. Balatonalmádi már szintén csak a gyerekeket várta. Az egyhetes tábor ára nagyon kedvező. Földesi Judit elmondta, az önkormányzati képviselőktől sok támogatást kapnak, a nyári időszak pedig különösen preferált. A napközis táborok száma magasabb, áruk a piaci ár felét sem éri el, ami nagy segítség a családok számára.

Biztosított az egész napi ellátás és gazdag programok. Szerveznek kirándulást a Barlangfürdőbe és a Selyemréti Strandra, de a gyerekek ellátogathatnak a Nyíregyházi Állatkertbe vagy a miskolci vadasparkba is.  A napközis táborok kb. 15-20 fővel működnek. Az Erzsébet tábor kivételével minden tábort több helyen is meghirdetnek, iskolákban és a szervezet honlapján egyaránt. Bár a hátrányos helyzetű gyerekek előnyt élveznek, bárki jelentkezhet a programokra. A kedvezményes árú táborokra nagy igény mutatkozik, éppen ezért igyekszik a szolgálat az egész nyári időszakot lefedni, így szinte minden héten indul egy tábor.

A táboroztatást a dolgozók végzik, mely bár több munkát jelent a nyári időszakban, a családsegítő központ kapacitásai lefedik ezt. Ugyanakkor, nagy segítséget jelentenek a közösségi szolgálatra érkezett diákok is, akik ügyesek, és csak jó tapasztalataink vannak ezzel kapcsolatban - mondta Földesi Judit.  Megtudtunk továbbá, hogy a nyár vége felé idén is megrendezik a Nyárbúcsúztató családi napot. Mivel a program még csak a tervezés fázisában jár, figyeljük a szervezet honlapját.

B. K.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-09-25 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!