Sport

Magyar Nagydíj - Rosberg az élről, Hamilton hátulról rajtol

2014-07-26 15:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE hungaroring_hamilton_140726_mti.jpg

A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a 29. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését. Csapattársa és legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton autója kigyulladt, ő mért kört sem tudott teljesíteni.

A 29 éves Rosbergnek ez pályafutása tizedik, idén pedig a hatodik pole pozíciója, s azzal, hogy Hamilton csak a rajtrács végéről kezdheti majd meg a futamot, óriási esélye nyílt arra, hogy növelje az előnyét az összetettben brit riválisával szemben.

Az időmérőn a négyszeres világbajnok, címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, Valtteri Bottas, a Williams finn versenyzője pedig a harmadik.

Az edzés előtt gyülekezni kezdtek a sötét felhők a Hungaroring felett, az eső azonban csak a kvalifikáció befejező, harmadik része elején kezdett el esni. Az első szakaszban, néhány perc után a magyar futam egyik nagy esélyese, a Mogyoródon korábban már négyszer győztes, most mindhárom szabadedzésen első Hamilton feladta a kvalifikációt, autója ugyanis lángra lobbant. A 29 éves versenyző időben ki tudott szállni a Mercedesből, amelynek a hátsó részén égő tüzet a pálya műszaki személyzete oltotta el a boxutca bejáratánál.

Hamiltonon kívül még egy korábbi világbajnok, a 2007-ben diadalmaskodó Kimi Räikkönen (Ferrari) is búcsúzott, az utolsó pillanatban ugyanis a francia Jules Bianchi (Marussia) gyorsabb kört teljesített, mint ő, kiejtve ezzel a rutinos finn versenyzőt.

A zárószakasz elején rövid idő alatt nagyobb mennyiségű eső hullott a pályára, Kevin Magnussen, a McLaren dán pilótája pedig a nedves aszfalton nem tudott megfelelően fékezni, az első kanyarnál szinte lassulás nélkül a gumifalba vágódott. A versenyző sérülés nélkül megúszta az esetet, de a műszaki mentés idejére, néhány percre félbe kellett szakítani az időmérőt, amely aztán zökkenőmentesen fejeződött be.

A futam vasárnap 14 órakor kezdődik Mogyoródon.

A teljes rajtlista:
    1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
    2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Felipe Massa (brazil, Williams)
    4. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
    5. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
    6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Adrian Sutil (német, Sauber)
    7. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
    8. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Jules Bianchi (francia, Marussia)
    9. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
    10. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)
    11. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!